A Harry Potteres falmatrica lett az első helyezett az ÉFV-en

Egy falmatrica sok mindenre jó, de a legfontosabb felhasználhatósága az egyediségben rejlik. Ezért is tartják meg az Éves Falmatrica Versenyt, hogy kiderüljön melyik díszítő eszköz lett a leginnovatívabb. Idén a Harry Potteres falmatrica nyerte el az első helyet.

 

Rengeteg ember használja, csinosítja vele az autóját vagy az otthonát, és ennek tiszteletére rendezték meg az Éves Falmatrica Versenyt. Az összecsapást egy hete tartották, amelyen a Harry Potter téma érte el az első helyet. A szavazók több mint 35%-a adta le a voksát a J.K. Rowling által kitalált szereplő mellett. A második helyezett Donald Kacsa lett, a harmadik helyet pedig Mickey Egér nyerte el.

 

harry potter

A megmérettetés New York állambeli New Jersey-ben rendezték meg, amelyre több mint húszezer ember látogatott ki. A tömeg biztonságáról a helyi rendőrség és 500 önkéntes gondoskodott. Semmiféle atrocitás nem történt, mindenki nagyon jól érezte magát.

 

daniel radcliffe

Az eseményen a győztes téma filmes feldolgozásából a főszereplő, a Harry Potter-t megformáló Daniel Radcliffe is részt vett. Beszédet nem mondott, mert egy kicsit sokat ivott a helyi különleges italból, az úgynevezett Pumpkin Juice-ból.
A verseny után több mint 2000 falmatricát osztogattak szét az emberek között. A rendezők véleménye szerint jövőre is megtartják a megmérettetést, amelyre még ennél is több embert várnak.

 

A verseny bevételét a rendezők a Falmatricát A Beteg Gyerekeknek alapítványnak adományozta.

 

Ön elmenne egy ilyen eseményre? Írja meg véleményét!

Dizájn mosdók

A fürdőszoba az életterünk egyik olyan része, ahol tisztálkodunk, szépítkezünk, sőt olykor relaxálunk is ezért a kialakításnál a komfortosság és a praktikus felhasználhatóság mellett a csempék, a bútorok, a háztartási gépek a fürdőkád és a mosdók látványa is lényeges szerepet kap. Ez a cikk a design mosdókról ad tájékoztatást.

Design mosdó

Miben tér el design mosdó a korábban használt mosdóktól?

A design mosdó különleges látvánnyal rendelkezik, amit a szokatlan alapanyagoknak: a márványnak, az üvegnek, a fának és a porcelánnak, a rendkívüli színválasztéknak, valamint a változatos megmunkálásnak, az egyedi kialakítású formáknak köszönhet.

Melyek az igazán egyedi design mosdók?

Az egyik ilyen termék az akvárium mosdó. A mai rohanó világunkban sajnos sokan nagyon kevés időt tudunk eltölteni a szabadban, ezért igyekszünk minden lehetőséget megragadni, amely a természet és, az élővilág egy részének helyet tud teremteni a lakásunkban. A fürdő szobában mindez az akvárium mosdó kialakításával érhető el. Ez a mosdó a mindennapos higiéniai és szépítkezési feladataink végrehajtása mellett teret biztosít a halak gondozására, vízi növények ápolására vágyó gyermekek számára is, akik folyamatosan törődhetnek az élővilággal is. Mivel az akvárium mosdó átlátszó üveglapokból áll, ezért lehetőséget ad nekünk, az egyedi design kialakítására, és a változtatására is. Mi dönthetjük el azt, hogy milyen színű növényeket, díszhalakat és kavicsokat szeretnénk ide elhelyezni, és ha változtatni akarunk a látványon akkor ezt bármikor önállóan megtehetjük.

Az antik stílus is megjelenhet a fürdő szobákban. Bizonyára sokan emlékeznek még a boroshordókra, és a mozsarakra, amelyek kiváló alapjai lehetnek a design mosdóknak,
Design mosdó a kis fürdőszobákba is elhelyezhető. A tervezők ugyanis gondoltak a panel lakásokban élőkre is. Ma már beszerezhetőek az úgynevezett mosdó – mosógépek, így ugyanazon a területen foglalhat helyet a két különböző funkciókat betöltő tárgy.

Vegyünk a gyereknek íróasztalt!

A gyerekek életében komoly forduló pontot jelent az iskola kezdés. Ilyenkor teljesen átalakul az életük, hiszen az eddig megszokott izgő mozgó, játékos életmódjukat felváltja a nagy figyelmet követelő tanulás, ami bizony órákon keresztül tartó egy helyben ülést is jelent az iskolában és otthon is.

gyerek iróasztal

Hogyan készítheted fel a gyerekedet az iskola kezdésre?

Talán a legfontosabb az, hogy sokat beszélgess a kicsivel az iskoláról és együtt vásároljatok meg mindent, a tanszereket és a tanuláshoz szükséges bútorokat, a gyerek íróasztalát és a széket is.

Mi mindenre figyelj, ha gyerek íróasztalt vásárolsz?

Először is alaposan faggasd ki a kicsikédet arról, hogy milyen színű és kialakítású bútorra vágyik. Ha lehet, akkor vedd meg neki a kedvenc színére festett gyerekíróasztalt. Könnyű dolgod lesz, a natúr fa színek mellett fehér, kék vagy akár rózsaszín bútort is vásárolhatsz. A kialakításnál is próbálj meg a kedvében járni, ha polcokkal és fiókokkal felszerelt gyerekíróasztalt szeretne, akkor válassz neki olyat, de ennél a témánál azért beszélgessetek az íróasztal szerepéről is. Tisztázzátok azt, hogy mennyi mindenre fogja használni ezt a bútort. Fontos, hogy kényelmesen és szépen tudjon rajta írni, ezért az alkarjának is helyet adó, szépen megmunkált asztallapú termékre van szükség. Az olvasást pedig könnyebbé teszi a dönthető asztallap. Számítsatok arra is, hogy az iskolában számos kézügyességi és művészettel kapcsolatos házi feladatot is kapnak a kicsik, ezért gondoljátok végig, hogy milyen gyerek íróasztal kell a festékek, a ragasztók, a különböző méretű rajzlapok biztonságos használatához és a sérülésektől mentes alkotások elkészítéséhez. A rengeteg holmi tárolásáról nem is beszélve. Persze ma már a kicsik is tanulnak számítógéppel, vagy lap toppal, ezért érdemes speciális kialakítású gyerek íróasztalt választani.

Babzsákfotel otthonra

Lakberendezési tárgyak nélkül nem is tudjuk elképzelni az életünket. Ma már szinte minden tevékenységünkhöz használunk valamilyen bútort, asztalt, széket és persze számos holmit is tárolunk, és gondoskodunk a megfelelő pihenési feltételekről is. Ehhez használhatjuk a babzsákfotelt.

babzsákfotel

Miért ajánljuk neked a babzsákfotelt?

A babzsákfotel egy természetes megoldást ad mindenkinek a gerinc, csípő és derék fájdalmak kezelésére. Gondolj csak bele micsoda feszültséget okoz, ha napközben több órát üldögélsz egy kemény széken az íróasztal fölé görnyedve. Képzeld csak el, hogy az átalakult izmaidat, kényelmesen és pihentetően lazítod ki. Igen a babzsákfotellel te is megteheted. Ezen a nagy méretű, formatervezett bútoron, akár órákon keresztül is heverészhetsz, hiszen az apró szemű töltőanyag felveszi, és ha mozogsz, akkor követi is a tested formáját, de a vastagsága miatt stabil tartást is biztosít neked. Annyira komfortos, hogy akár az egész éjszakát eltöltheted benne. A babzsákfotel nem csak a töltőanyag miatt jelent kényelmes fekhelyet. Fontos szerepe van a huzatnak is. A vastag, természetes anyagokat leggyakrabban pamutot és lent is tartalmazó huzatok kellemes hatást fejtenek ki, ha a bőrrel érintkeznek. Emellett mosógépben is tisztíthatóak és óriási színválasztékban kaphatóak.

De a babzsákfotelt kipróbálhatod a lazuláshoz is…

Ha szeretsz a szabadban lazulni, akkor is kiváló megoldás lehet a babzsákfotel. A strapabíró alapanyagok miatt a kertben, vagy akár a homokos tengerparton is kényelmesen napozhatsz. A vízben használhatod a jó öreg matrac helyett. A havas hegyvidékeken pedig elfelejtheted az unalmas szánkót, válaszd inkább a babzsákfotelt. Sőt nem csak te, hanem az egész családod, hiszen már a csecsemők számára ideális, kis méretű és polárral borított babzsákfotelek is beszerezhetőek.

Hol kapható jó babzsákfotel?

A Bobojca műhelyben nagyszerű babzsákfotelek és számos egyéb kiváló termék található!