Bútorszállítás? Hogyan?

A bútorok szállítására elég gyakran van szükség. Bizonyos időközönként lecserélheted egyik másik lakberendezési tárgyadat, de az is lehet, hogy nagyon megtetszettek neked a legújabb lakás trendek, ami annyira jól megy a saját stílusodhoz, hogy követni szeretnéd. Vagy csupán megláttál egy újabb szekrénysort, amiről egyszerűen nem tudsz lemondani.

Mit tegyél a bútorszállítás előtt?

csomagolásNézzük először azt az esetet, ami a saját bútoraid szállítására vonatkozik. Például eladtad a nappali bútorodat az egyik használt termékek adás- vételével foglalkozó portálon. A vevő pedig egy tőled távol lévő kistelepülésen szeretné átvenni a bútort. Ebben az estben mindenképpen gondoskodj a bútorod sérülésmentes szállításáról. Ha lapra szerelhető a szekrény, akkor szedd szét, rakd kartondobozba az egyes alkotó elemeket, a csavarokat pedig gyűjts össze és tedd egy kisebb jól záródó dobozba. Így biztos, hogy egyetlen egy karcolás sem fog esni a lapokon, és az új tulajdonos is gyorsan össze tudja rakni, hiszen minden csavart megkap. Ezen kívül egyezzetek meg a szállítás feltételeiről is. Ez azért fontos, mert neked, kell átadnod a bútort. Fontos, hogy tudd, hogy ki és mikor fog érte jönni, így felkészülten várhatod és biztos lehetsz benne, hogy megfelelő időben célba ér a terméked.

Bútorszállítás másik fontos esete az amikor hozzád érkezik egy új  lakberendezési tárgy. Például rendelsz valamit egy webáruházból. Szerencsés helyzetben vagy, hiszen a bútor szállító cég minden esetben felveszi veled a kapcsolatot és közli az érkezés várható időpontját illetve lehetőséget is ad számodra, ahhoz hogy módosíts az időponton, ha valami más elfoglaltságod miatt az neked nem alkalmas. Ha ezzel megvagytok, akkor már csak egyetlen dolgotok maradt ez pedig hogy otthon várd a szállítókat, és vedd át az új bútorod. Fontos, hogy az átvételkor a szállító jelenlétében minden esetben azonnal ellenőrizd a csomag tartalmát. Nézd meg, hogy az a termék érkezett-e meg amit kértél és gondolj a színekre is. Ha lapra szerelt bútort választottál, kérd hogy állítsák össze és tegyék a helyére az új szekrényedet, így neked csupán pakolni kell.

A megfelelő műanyag ablak kiválasztása

műanyag ablak választása

Napjainkban kiemelten fontos az energiatakarékosság. A műanyag nyílászárók tekintetében pedig kiemelten fontos a megfelelő technológia megléte, mivel a fűtési árak egyre csak emelkednek. Így az energiatakarékoskodás spórolást is eredményezhet. Mint minden más, a nyílászáró kiválasztás is a minél jobb minőség és a kedvezőbb ár tükrében folyik.

Fontos, hogy tudjuk, egy nyílászáró csere hosszú távra szól

Ha kiváló élettartamú ablakot találunk, akár több tíz évig is használhatjuk azt. Az ablakok a tulajdonságaiktól függően az élettartamuk alatt jelentősen visszanyerhetik az áraikat. Így az árak tekintetében nem javaslott a legolcsóbb ablak megvétele, mivel könnyedén megeshet. hogy 3-5 éven belül újra cserélhetjük a nyílászárókat. Otthonunk energetikai tulajdonságain nem éri meg spórolni. Ezért gondosan tanulmányozzuk az ablakkínálat hőszigetelő tulajdonságait.

Ajánlott, már a vásárlás előtt olvasgatni termékleírásokat, véleményeket az ablakokról, hogy körvonalazódjon bennünk, melyik márka, vagy típus milyen minőséget és megbízhatóságot képvisel. Azzal mindenki tisztában van, hogy a megfelelő választáshoz, széleskörű termékismeret kell. Így hát ne habozzunk, ha olvasásról van szó. Az ablakoknál számoljunk azzal is, hogy az ablakbeépítést követően szeretnénk-e redőnyt felszerelni, ugyanis ilyenkor toldó elemekre is szükség lehet.

Ügyeljünk a megfelelő beépítésre

A megfelelő ablak kiválasztása után már csak egy sarkalatos pontja van a megfelelően működő és jól szigetelő ablakoknak, a beépítés. Itt érdemes Profi szakembert megbízni, aki tudja, hogy az ablakbeépítés alatt milyen fő problémák lehetnek, és mire kell kiemelt figyelmet fordítani.

Szakemberek területén is széles a skála, érdemes referenciákat kérni, és ha van rá lehetőség, akkor érdeklődni a volt ügyfeleknél, hogy elégedettek-e a szakember munkájával.

Ha megtaláltuk a megfelelő terméket és szakembert, biztosak lehetünk benne, hogy ablakaink hosszú éveken keresztül hozzájárulnak majd az energiatakarékossághoz.

Tükröm, tükröm mond meg nékem…

…mégis hova tegyelek?

A tükör számos fontos szerepet tölt be az életünkben.  Lehet önálló bútor, állhat kiegészítőként egy komódon, vagy a fürdőszobában a mosdókagyló fölött. De a tükröt felszerelhetik egy ruhás szekrény ajtajára, vagy hozzá tartozhat a gardrób szekrényhez is. Ezen kívül minden igényes hölgy magával hord egy kisebb tükröt is. Valamint az esküvői fotók nélkülözhetetlen kelléke is, hiszen a legtöbb ifjú pár vágyik a híres tükrös fényképre is. Szóval elég nagy dilemmát tud jelenteni az, hogy eldöntsd, mégis hova milyen tükröt tegyél. Ehhez próbálunk most néhány ötletet adni.

Kezdjük a nesze szerrel.  Az igényes hölgyek a tökéletes megjelenésért naponta több alkalommal is tesznek. A reggeli smink bizony veszíthet a szépségéből, ezért minden igényes hölgy magával hord egy nesze szert, amelyből nem hiányozhat a tükör sem. Ha te is szeretnél egy tükröt, akkor olyan aprócska kis terméket válassz, például púdert, vagy alapozót, amely fedelébe be van építve a tükör, hiszen ez biztos, hogy nem fog összetörni.

A nesze szer után, lássuk a lakást…

dakota_tukor

Az tuti, hogy a fürdőszobában biztosan szükséged lesz valamilyen tükörre. Ha csak borotválkozni és hajat szárítani, az arcodat ápolni, szépíteni szeretnéd itt, akkor elég lehet egy kisebb méretű, csupán a fejed, az arcod és a dekoltázsod is jól mutató kerek tükör is. Ha azonban szeretnéd a teljes outfitedet ellenőrizni, akkor egy nagyobb méretű szögletes tükröt válassz, amelyben láthatod az egész felső testedet, vagy ha távolabb állsz, akkor az egész alakodat is.

A fürdőszoba mellett érdemes még tükröt tenni az előszobába is.

Az előszobába ugyanis mindig van természetes fény, így nem csak  lámpa mellett hanem napfényben is mindig láthatod azt, hogy hogyan is nézel ki. Milyen tükör illik ide? A legjobb talán egy olyan, amelynek ugyanolyan színű kerete van, mint az előszoba faladnak. így nagy összhang lesz a szobában.

Ha van kamasz gyereked, akkor az ő saját szobájába is tegyél egy tükröt.

Így biztosan nyugodtan és kényelmesen használhatod a fürdőszobádat amikor csak akarod. A kamaszok életében központi  szerepet kap a szépítkezés. Az életüket bizony megnehezítik a pattanások, amiket eltávolításához, vagy eltakarásához mindig használnak tükröt is.

Redőnyfelszerelés ablakbeépítés után

redőny felszerelése ablakbeépítés utánSokan nem képesek nappali fénynél elaludni, illetve vannak, akiket a legapróbb beszűrődő fények is zavarnak. Szerencsére viszonylag egyszerű megoldás van erre a problémára. Manapság már a műanyag redőnyök elég könnyedén felapplikálhatók a műanyag ablakokra.

Vannak falba épített tokkal kivitelezett redőnyök, melyeket az ablakkal együtt kell beépíteni, de vannak olyan változatok is, amelyek az ablakok beépítését követően bármikor beszerelhetők. Ezeket a redőnyöket beszerezhetjük standard méretekben, de egyedileg is letudjuk gyártatni őket. Persze ha az ablakok beépítésénél nem volt tervbe véve a külső dobos redőny, és nem hagytunk neki elég helyet az ablak felett, érhetnek kellemetlenségek, mint például az, hogy a redőnytok bele fog lógni az üvegfelületbe, kitakarva ezzel egy jókora részt a kinti látványból. Persze ilyenkor mindenkinek mérlegelnie kell. Szerintem a letakart üvegfelülettel ki lehet békülni, ha azt vesszük, hogy másik választásként egy jókora faldarabot kéne kivennünk, majd falaznunk. Innen nézve ez már nem is olyan nagydolog, ha már áldoznunk kell a teljes sötétség oltárán.

Külsőtokos redőnyök panellakásokhoz

A külső tokos redőnyfelszerelést ablakbeépítés után leginkább panelházi lakások felújításánál szokták választani. Az amúgy is kemény betonfalakat nem igazán szeretjük megbontani, így ha belső tokos redőnyt szeretnénk, akkor az ablakot is le kéne cserélnünk, megtöbbszörözve ezzel a redőnybeépítés árát. Ilyenkor tehát érdemes a külső tokos redőnyfelszerelést választani.

Szerencsés esetben az ablakbeépítésnél gondoltak a későbbiekben felszerelni kívánt redőnyökre és a felső, valamint az oldalsó profilokat megtoldották. Ilyenkor már kellő hely marad a redőnyfelszerelésre az ablakbeépítés után is, és otthonunk megjelenése nem csorbul.

Hova tedd a tálaló szekrényt?

Ha konyha vagy étkező bútorokat keresel, akkor a legtöbb helyen használt, bútorok, például a szekrények, asztalok, székek mellett gondolj a tálaló szekrényre is. Ez a kis bútor ugyanis rendkívül praktikusan használható ki és a design-nak köszönhetően a legkülönbözőbb stílusú lakásokba is megtalálhatod az ideális tálalót. Akkor most következnek a konkrét javaslatok.

Melyik lakásba melyik tálaló szekrény illik?

Kezdjük az elegáns bútorokkal berendezett étkezőkkel. Ha te is az exkluzív kialakítású, alaposan megmunkált, fából készült gyönyörűen díszített asztallal, bőrrel borított székekkel, és perzsa szőnyeggel berendezett étkezőbe keresed a tálaló szekrényt, akkor érdemes a bútorok alapanyagából készült, hasonló árnyalatú vitrines tálalót választanod. Az ilyen kisbútor önmagában hozzájárul az étkező fennkölt hangulatához, a vitrint pedig berendezheted szebbnél szebb tárgyakkal. A polcokat díszítheted eredeti buranói csipkével, vagy ide helyezheted a zsolnai porcelán étkészletedet, de kiállíthatod a whiskey gyűjteményedet is.

Ha modern életstílusod van és egy jól kialakított belvárosi minilakásban élsz, ahol minden centiméternek fontos szerepe van, akkor nagy hasznodra lehet egy több funkciós tálaló szekrény.. Ezt a bútort nevezhetjük a jó öreg, már a nagyanyáink által is használt vitrines bútor újra tervezésének is. A mérete ideális. Közepes bútorok közé tartozik, ezért a tetejét is praktikusan kihasználhatod. Tehetsz rá fűszert, kávét, vagy teát is. De egy kisebb cserepes növény is jól mutathat rajta. A belső terét pedig a 21. század rohanó világában élő emberek pörgős mindennapjaihoz alakították ki. Nagyjából mell magasságban kialakított polc van a mikró sütőnek, míg a tálaló szekrényed alsó részébe beállíthatod az olajat, vagy a két literes üdítődet is. A legnagyobb előnye ennek a szekrénynek az ajtó. Lenyitható ajtaja van, amit kis asztalként is használhatsz.

Milyen székeket vegyél az új lakásodba?

Ha az új lakásod berendezését tervezgeted, akkor nem feledkezhetsz meg a székekről, fotelekről sem, hiszen az otthon komfortos használatához bizony szükség van ezekre a bútorokra is. Ebben a bejegyzésünkben a székek kiválasztásához adunk néhány ötletet.

Mi mindenre figyelj, ha székeket vásárolsz?

Először is nézz szét az otthonodban. Figyelj a színekre. Fontos, hogy a székek árnyalatai passzoljanak az ablak keret, a padló, a szőnyeg és a szobában lévő többi bútor színéhez is. Ha ezzel megvagy, akkor gondold végig, hogy a lakásod egy-egy helyiségében mi mindent is fogsz csinálni. Mi mindenhez lesz szükséged a székre.

székEnni mindenképpen fogsz, ezért a konyhába vagy az étkeződbe muszáj székeket raknod. Választhatsz fából készült, puha szivacsos gyönyörű textil kárpittal borított  ülőfelületű széket, vagy a rendkívül elegáns bőrrel borított exkluzív, komfortos testtartást biztosító és mindig ünnepélyes hangulatot biztosító székeket is. De az alumínium szerkezetű, műanyag ülőfelületű és támlájú székeket is haza viheted. Ha ezt választod, akkor szerezz be párnákat is, mert a műanyag bizony hideg és kemény.

Filmet nézni zenét hallgatni és pihenni is biztosan szoktál, ehhez pedig jól jöhet egy relaxációs célra kialakított bútor. Választhatod a hintaszéket. A hatalmas kerekű magas támlájú székben akár órákon keresztül is ringatózhatsz. A relax fotelben kinyújthatod a lábad, hátra dőlhetsz és a teljes testedet ellazíthatod. Ha pedig fontosnak tartod az egészséges testtartást, esetleg a gerinc problémáid vannak, akkor használhatod a babzsákfotelt is. A babzsák fotel töltő anyaga  A babzsák fotel töltő anyaga ugyanis a apró szemű természetes anyag, amely lehetővé teszi a testsúly egyenletes eloszlását is. A méretei miatt pedig nem csak ülhetsz, hanem fekhetsz is rajta.

Ha tanulni vagy dolgozni is szoktál otthon, akkor vegyél egy iroda széket is. Fontos, hogy stabil tartást biztosítson, ezért mindenképpen olyat válassz, amelynek az ülő felülete állítható magasságú, a támlája pedig dönthető. Így testmagasságodnak tökéletesen megfelelően alakíthatod ki a széked  adottságait.

Milyen bútorokat válassz az étkeződbe, ha gyakran szervezel ünnepségeket?

A születésnap, névnap, ballagás hogy fontos szerepet kapnak az életünkben és ezt szeretjük finom ételek mellett megünnepelni. A legtöbben családi körben tesszük ezt a saját otthonunkban. A jó hangulathoz bizony szükség van számos étkező bútorra,

Étkezőasztal

Az egyik legfontosabb étkező bútor az asztal. Mielőtt megvásárolod több dolgot is érdemes végiggondolnod. Az egyik ilyen szempont a méret. Több standard méretű étkező asztal közül válogathatsz, ezért jó ha pontosan tudod azt, hogy mekkora területű az étkeződ és azt is, gondold végig hogy nagyjából mégis hányan fogjátok otthon az ünnepségek alkalmával körbe ülni. Ha ezt már eldöntötted, akkor gondolj az asztalod formájára is. Vásárolhatsz kerek, ovális, négyzet és téglalap alakú asztalokat is. A kerek asztalok gyönyörűek és praktikusak, de csak akkor válaszd ezt az asztalt, ha nagy az étkeződ. Az ünnepségek szempontjából a legjobb választási lehetőséget talán ovális étkező asztalok jelentik. Ha az ovális asztalt körbe ülitek, akkor az összes barátod láthatja egymást, és jókat beszélgethettek.

Tálaló szekrény

A másik fontos étkező bútor a tálaló szekrény. A tálaló szekrény nagyon hangulatossá tudja tenni az étkezőt. A gyönyörű szép porcelán étkészleted ugyanis fantasztikusan fog mutatni az tálaló bútorod vitrinjében, míg a bútor alsó részébe teheted az asztal terítőidet is. A tálaló szekrényt praktikus okok miatt is érdemes az étkezőbe állítanod. Így ugyanis gyorsan megteríthetsz, hiszen könnyen elérhető helyen állnak a tányérok, poharak és csészék is.

Az asztal és a tálaló szekrény mellett mindenképpen szükséged lesz székekre is. No és mégis milyenre és hány darabra. Minden esetben olyan széket válassz, amelyik kényelmes ülő felülete és magas támlája is van, hiszen a több fogásos ünnepi lakomátok elfogyasztása közben fontos, hogy kényelmesen üljetek és egy kis időre hátra is tudjatok dőlni. A komfortosság mellett fontos az is hogy a széked is passzoljon az étkezőben megtalálható nagyobb bútorokhoz, az asztalhoz, és a tálaló szekrényhez is. A harmónia érdekében több szempontot is érdemes figyelembe venned. Az egyik az étkező bútorok stílusa és alapanyaga. Ha konzervatív stílusú, fából készült asztalt és tálalót választottál, akkor érdemes ugyanolyan, vagy hasonló alapanyagból gyártott székeket is vásárolnod. Ha a modern stílust kedveled, és üvegből vagy fémből gyártott asztalod van, akkor pedig az újabb tervezésű, könnyű szerkezetű székeket részesítsd előnyben. Az alapanyagok és a tervezés mellett jusson eszedbe a színharmónia is. Az étkező hangulatát jelentősen befolyásolják a színek is. Fontos, hogy olyan székeket válassz, amelyek színe az asztalokhoz és a tálalóhoz hasonló árnyalatú.