Melyik a legjobb telefon

Az MWC 2017-es barcelonai rendezvényének főbejárata

Mobile World Congress 2017

Két nyertese is volt idén az MWC-nek. A mobilpiac legnagyobb szervezeteként működő GSMA döntése alapján a Sony és a Samsung készülékei lettek a befutók.

Idén is megtartották Barcelonában a mobil világ legnagyobb seregszemléjét az MWC-t (Mobile World Congress). A rendezvényt évről évre egyre nagyobb érdeklődés övezi, ami érthető is, hiszen a mobil világban olyan ez, mint a filmeknél az Oscar gála. Rengeteg új készülék kerül itt bemutatásra, a legnagyobb gyártók pedig minden évben megvívnak egymással a szervező GSMA által kiosztott Global Mobile Awards díjakért. Hogy a filmes példánál maradjunk, míg az Oscaron a legjobb film díját övezi a legnagyobb érdeklődés, az MVC-n évek óta a legjobb mobiltelefonnak járó díjért folyik a legádázabb küzdelem.

2016 legjobb telefonja pedig…

Idén sem volt ez másként. Első körben a tavalyi év csúcsmobiljai léptek a szorítóba.  A végső kalapba a Samsung tavalyi siker telefonja, a Samsung Galaxy S7 Edge, az Apple üdvöskéje, az Iphone 7 Plus, a Google első „önálló”(HTC-vel együttműködve tervezett) telefonja, a Google Pixel XL, a manapság a mobil piac 3. legtöbb készülékét értékesítő Huawei tavalyi csúcskészüléke, a P9, illetve a Motorola 2016-os újdonsága, a Moto Z kerültek.  A győzelem végül a tavaly „kirobbanó” botrányuk ellenére a Samsungé lett az S7 edge-el.

Nézzük az idei év legjobbjait

Ebben a kategóriában a Samsung el sem indult, mindösszesen egy táblagéppel képviseltették magukat a rendezvényen.  A legjobbnak járó címért versenyzők a következők voltak:

Sony, Sony Xperia XZ Prémium

Xperia XZ Prémium készülék

A Sony új csúcskészüléke, az XZ Prémium

A Japán gyártó már-már ikonikus Xperia sorozatának legújabb tagja a szintén nagyon erős Xperia XZ-t váltotta a cég palettájának élén.

Az Prémium jelzővel a cég arra utal, hogy itt bizony mindenből a legjobbat pakolták a hátul Gorilla Glass 5-el borított alumínium házba.

Az XZ prémiumnál valóban nem aprózták el a dolgokat, a telefon lelke a legújabb nyolcmagos Snapdragon 835 chip, megtámogatva egy Adreno 540 gpu-val és 4GB RAM-al. Az 5,5 colos, 4k HDR Triluminos kijelzőt is természetesen a legújabb, 5-ös Gorilla Glass védelem borítja. A 4k felbontású csúcs kijelző, hihetetlen, 801 ppi-s felbontása szemkápráztató részletességet és színűséget nyújt. Ami a tárhelyet illeti, a telefonban alapból 64Gb van, amit persze SD kártyával kedvünk szerint bővíthetünk. Hátul 19 megapixeles Motion Eye, elől 13 megapixeles kamerát helyeztek el a készüléken, mindezeket dedikált gombbal megtámogatva. A kamerák nagy újítása, hogy az XZ Prémium képes a világon elsőként lassított felvételek készítésére, mindezt akár 960 fps-el is.  A mára már szinte alapnak számitó (ebben a kategóriában legalábbis) újlenyomat olvasót a tervezők a home gombba rejtették. A 3230 mAh-s akku már ismeri a Qualcomm Quick Charge 4.0 gyorstöltési módot is. Operációs rendszerként a készülék Android 7.1 Nougatot futtat.

 

Huawei, Huawei P10

Huawei P10 telefon

Huawei P10 a kinai gyártó új üdvöskéje

A kínaiak már tavaly is nagyon magasra tették a lécet a király kategóriában. A P9 jött, látott és nagyon sok vásárlónál győzött is. Nem véletlen, hogy a Huawei ma már a piaci dobogó harmadik fokán áll, az Apple illetve a Samsung mögött.

A P10 pont ott kapott erősitést ahol kellett. Bekerült az optikai kép stabilizátor, javult a videofelvétel, és az erősebb hardvert is több memória támogatja. FullHD felbontású, 5.1 hüvelykes képernyőt kapott az idei P szériás újdonság, ami mögött a készülékben egy Snapdragon 960-as proci dolgozik a maga 8 (4×2,4 GHz Cortex-A73 + 4×1,8 GHz Cortex-A53) magjával. Ezt kiegészítettek még 64Gb belső tárhellyel, ami SD kártyával bővíthető, és 4 GB Rammal. Az energia ellátást pedig egy 3200MAh akkumulátor szolgáltatja.

A P9 tavalyi nagy dobása, a Leicával közösen fejlesztett duál kamera is tovább fejlődött kicsit. A 12 megapixeles kamerát hátul egy a részletekért felelős, 20 megapixeles monocrom kamerával támogatták meg. Előre egy szolidabb, 8 MP-es került. Más gyártókkal ellentétben a Huawei megtartotta a jó öreg 3,5-ös Jack csatlakozót, és az ujjlenyomat olvasó átkerült a home gombba.

Operációs rendszerként Android 7.0-t futtat a készülék, amire az EMUI 5.1-es felületet húzták rá.

 

LG, LG G6

LG G6 több szinben

LG G6 egyedi, 18:9-es képaránnyal

Az LG új csúcskészülékét épp az MVC nulladik napján leplezte le a nagyközönség előtt.

G6 esetében a cég szakított a nem túl sikeres moduláris rendszerrel, és egy egészen meglepő újítással álltak elő. Új készülékükkel bevezették a 18:9-es képarányt, egy 5,7-es, QHD+ kijelzővel. Ennek felbontása 1440×2880 képpont. Az újítás előnye, hogy így akár két alkalmazást is futtathatunk egy kijelzőn párhuzamosan egymás mellett. Például mehet egy youtube videó, miközben játszunk vagy épp a netet böngésszük. A nagyobb kijelző ellenben nem jelent nagyobb telefont.

Ami a belsőt illeti, a G6 egy Qualcomm négymagos Snapdragon 821-es processzorral (2×2,35 GHz + 2×1,6 GHz) lett felvértezve. Belső memória tekintetében kapható 32,64 illetve 128 Gb-os változat is, amit SD kártyával bővíthetünk, és ehhez kapunk még 4GB RAMot.

Hátulra egy 13 megapixeles, duál kamerát integráltak az LG mérnökei, széles látószögű lencsékkel. A telefon, por- és vízálló, és speciális hőcső gondoskodik róla, hogy a G6 ne melegedhessen fel.

A belső operációs rendszer az Android 7.0-s verziója.

A közönség kedvenc, az új Nokia 3310

A közönség kedvenc 3310-es

A 2017-es Nokia 3310

Az élő legenda idén új köntösbe bújt, ami eléggé megosztja a vásárlókat. Van, akinek tetszik és van, aki szerint túlságosan elrugaszkodtak a nagy elődtől.

A 2017-es felzárkóztató ráncfelvarrás eredményeképpen a telefon új kinézetet kapott, ami nem nagyon hasonlít a régi, mára már legendás elődéhez. A kijelző megnőtt (2,4 hüvelykes) és színes lett.

Hátulra került egy kamera is, de szerencsére itt sem szaladt el a ló a tervezőkkel, egy szolid, 2Mp-es egységet kapott az új 3310-es.

Szoftveres részt illetően a Nokia S30 operációs rendszerét futtatja a készülék, egy igen csak jól sikerült Opera Mini böngészővel, és természetesen felújított Snake játékkal.

És persze amire mindenki kíváncsi: Meddig bírja egy töltéssel? Nos, a Nokia szerint „akár 25 napot is”. Szóval nem kell félni, hogy esetleg egyik este, ha nem kerül fel a töltőre, másnap használhatatlan lesz.

 

A győztes végül a Sony Xperia XZ Prémium lett a GSMA zsűrije szerint. Mindenki döntse el maga, hogy egyet ért-e velük.

Hova tegyük a cipőinket?

Cipőket nagyon sokan, főleg mi hölgyek szeretjük. Gondold csak végig, hogy hányféle cipőd is van otthon. Te is biztosan szereted az egyenes talpú kényelmes edző cipőket, az alacsony sarkú rendkívül elegáns bőrcipőket, a moka szineket, flip flop papucsokat, a tűsarkút és a magas szárú csizmát is. No és persze ez nem minden, biztosan van neked is néhány olyan cipőd, amelyeket most kihagytam a felsorolásból. Ha ez igaz, akkor neked is gondolnod kell arra, hogy hova is tudod elhelyezni ezeket a cipőket. Ehhez adunk néhány ötletet ebben a bejegyzésünkben.

Nézzük a konkrét tippeket!

Ha neked is sok cipőd van, akkor először is érdemes csoportosítanod azokat. Fontos, hogy könnyen elérhetőek legyenek a legtöbbet használt holmijaid. Szóval biztosan szükséged lesz egy olyan cipő tárolóra, amelyiken mindig kényelmesen tarthatod és bármikor gyorsan előveheted a kedvenc otthoni és utcai papucsodat, szandálodat.

index
Erre a célra tökéletesen megfelel a cipő tartópad is. Gondolj egy hagyományos padra, olyanra amelyen korábban a nagyszüleink ültek. Csupán egyetlen eltérés lesz, az, hogy ezen a cipőtartó padon több polc is van. Ezek a kisbútorok könnyű szerkezetűek, fából és alumíniumból is készülhetnek. A padoknak további előnye, hogy praktikusan, akár a beépített lépcső alatt is tárolhatóak.
A padokon kívül az előszoba falakat is úgy alakították ki, hogy tárolhatóak legyenek benne a különböző modellek.  Általában az alsó részt alakítják ki a cipők tárolására.

Azonban mindenképpen szükséged lesz egy cipős szekrényre is. Ebben ugyanis a család minden tagjának összes cipője eltárolható. Ezek a szekrények lehetnek közepes méretű, négy öt polcot tartalmazó bútorok, vagy akár a standard méreteknek megfelelő cipős szekrények is. Ezekben a bútorokban eltérő magasságokba szerelték fel a polcokat, tehát a kedvenc csizmád is kényelmesen tárolhatod.

Szelektív hulladék gyűjtés otthon

A környezetünk megóvásáért számos dolgot tehetünk a minden napokban is. Használhatunk például természetes módon lebomló összetevőket tartalmazó tisztító szereket, összegyűjthetjük az eső vizet, és szétválogathatjuk a háztartásban keletkező hulladékokat is.

Miért van szükség a szelektív hulladék gyűjtésre?

A háztartásokban különböző típusú hulladékok keletkeznek. Gondold csak végig, hogy milyen sokféle termékkel találkoztok ti is otthon nap mint nap. Biztosan nagyon sok papírt, üveget és a műanyagot használtok. Ezek az alapanyagok bizony újra hasznosíthatóak, ezért érdemes az ilyen hulladékokat külön tárolni. Ha rendszeresen szoktatok főzni, akkor gondoskodhattok a komposztálható anyagokról is. Ezen kívül, ha szeretitek a konzerveket is, akkor jó ha tudjátok, hogy a doboz alapanyaga a környezetbe kerülve komoly károkat okozhat.

Hogyan lehet szelektíven gyűjteni a hulladékot?

Szerencsére ma már rendkívül praktikusan megoldható minden háztartásban a szelektív hulladék gyűjtés. Azt is mondhatjuk, hogy egyszerűen csak odafigyelés kérdése az egész, hiszen ma már beszerezhetünk kifejezetten erre a célra kialakított úgynevezett hulladék gyűjtő edényzetet is. Vásárolhatunk kettő, illetve három elkülönített részből álló műanyagból készült szeméttárolókat, amelyekbe megfelelő nagyságú zacskókat is rakhatunk, ami lehetővé teszi a higiénikus kiürítését is. Ezen kívül pedig matricákat is ragaszthatunk a szelektív hulladék gyűjtőre, így mindig mindenki láthatja, hogy melyik hulladékot hova tegye.

szelektív hulladékgyűjtő kuka
A szeméttárolók további előnye az, hogy beépíthetőek a konyha bútorba. Elhelyezheted például a mosogató alá is. Így mindig észrevétlen marad. Az összegyűlt szemetet pedig a nagy méretű műanyag kukákba is teheted. Ma már minden házban biztosítják a szelektív hulladék gyűjtés feltételeit. Biztosan ti is naponta  látjátok a fekete, sárga és a világoskék kukákat is.

Hogyan alakítsd át a belterületi lépcső alatti területet?

Az otthonunk berendezésére rendkívül nagy hangsúlyt fordítunk. Ez nem csoda, hiszen az életünk legfontosabb helyszíne a lakásunk, ahol szeretnénk mindig jól érezni magunkat. A lakberendezés során mindenkinek van néhány konkrét elképzelése. Biztosan tudja mindenki, hogy melyek a kedvenc bútorai, milyen lakástextileket szeretne az otthona egyes helyiségeiben látni. Van azonban egy terület, amelyet nagyon sokan figyelmen kívül hagynak, amikor lakberendezéssel foglalkoznak. Ez pedig nem más mint a belterületen található lépcső alatti rész.

images
Hogyan hasznosíthatod a belterületi lépcső alatt található területet?

Ha gondolod, akkor ugyan úgy hagyhatod illetve kialakíthatod a kedvenc házi állataid számára pihenő helynek. Ezen a területen nagyon jól mutatnak például a macska almok.

Azonban ez a terület kiválóan átalakítható. Kialakíthatsz itt számos eltérő típusú tárolókat is.

Tárolót? Mégis milyet?

Kezdjük a legegyszerűbb megoldással. Nincs más dolgod, mint hogy egy ajtót szereltetsz a lépcső alá. Így elzárva tarthatod egyik másik házi munkához szükséges felszerelésedet. Ezen a helyen tökéletesen  tárolhatod a porszívódat, a ruhaszárítódat, vagy éppen a vasaló deszkádat is.
Azonban más holmikat is tárolhatsz itt. Ehhez azonban arra van szükség, hogy a belterületi lépcső alatti részt beépítsd. Tervezhetsz ide cipő tartó szekrényt is. Erre a legjobb megoldást a beépített polcok jelentik. De a komódhoz hasonlóan is átalakíthatod ezt a területet. A lépcső alatti területre ugyanis fiókokat is beépíthetsz, amiben számos lakástextilt tárolhatsz.
A tervezés során azonban gondolj a látványra is. Fontos, hogy a helyiségben található többi lakberendezési tárggyal is összhangban legyenek a lépcsőbe épített polcok és fiókok. Szóval figyelj a színekre is.

Milyen klímát vegyek?

 

Itt a nyár, ami rekkenő hőséget hozott magával. A nagy meleg miatt sokan jutnak arra az elhatározásra, hogy egy új klímával szeretnék lehűteni lakásukat. Igen ám, de „milyen klímát vegyek?” Ehhez szeretnénk segítséget nyújtani alábbi cikkünkkel.

 

Hol fogjuk használni a klímát?

Fontos, hogy tudjuk, mekkora teret kell lehűtenie majd a klímának, illetve mekkora hőterhelés éri az adott helyiséget. Ennek függvényében meghatározható, mekkora teljesítményű berendezést vegyünk. Kisebb tereket lehűthetünk egy mobil klímával is. Ezek átlagosan 15-30m2-ig alkalmazhatók. Ideális választás olyan helyeken ahol a split klíma külső egységének elhelyezése nem megoldható, pl: weekend házakban, vagy a tetőtérben.

Nagyobb terek estén, vagy ha több beltéri egységre van szükségünk, több szoba lehűtéséhez, Mono Split klímáknál egy külső egységhez egy belső tartozik, Multi splittnél több belső csatlakozik egy külsőhöz. Inverteres technologiájuknak köszönhetően könnyedén szabályozhatók a belső készülékek akár külön-külön is.

klíma berendezés

Jobb teljesítmény kevesebb ráfizetés.

Érdemes minél magasabb energia besorolású eszközöket vásárolni (A+, A++, A+++), mert hosszú távon kifizetődik. Ez különösen igaz, ha fűtésre is használnánk klímánkat.

Légtisztítás, harc az allergének ellen.

A különböző klímák ma már összetett szűrő rendszerekkel vannak felszerelve. Ilyenek a ma már alapnak számító, por és pollen szűrők. Ezek segítségével nagyban csökkenthető a lakásban lévő illetve oda bejutó allergének száma. Füst, és szag szűrökkel ellátott megoldások a konyhákban például nagyon jól funkcionálnak.

A leírtak alapján láthatjuk, hogy sok szempontot végig kell gondolnunk, hogy megfelelő döntést hozva, a lehető legjobb klímát válasszuk otthonunkba. 

Hogyan tedd otthonossá az erkélyedet?

Az otthonunk minden egyes helyisége jó meghatározható és fontos szerepet kap az életünkben. Ahhoz, hogy komfortosan élhessünk minden egyes helyiséget megfelelően be is rendezünk. Kisebb- nagyobb bútorokat, lakás textileket, valamint számos dísz illetve emlék tárgyat is elhelyezünk bennük. Van azonban egy helyiség, amelyről néhányan meg szoktunk feledkezni. Ez pedig az erkély.

Hogyan rendezheted be praktikusan az erkélyt?

Először is döntsd el, hogy mi mindent szeretnél az erkélyeden csinálni. Ha családi házban, vagy egy társas ház földszintjén élsz és kora tavasztól késő őszig szívesen kávéznál és reggeliznél minden nap az erkélyeden, akkor mindenképpen vegyél egy kis asztalt és székeket. Ha pedig szívesen relaxálnál az erkélyeden, akkor tegyél egy babzsákfotelt, vagy egy hintaszéket is valamelyik sarokba. De jusson eszedbe a kellemes és nyugalmat árasztó látvány is. Felakaszthatsz egy- egy kaspót, vagy néhány ládát, amelyekbe gyönyörű virágokat ültethetsz. Muskátli, petúnia, melyik a kedvenced?

images

Ha panelben élsz, akkor is számos lehetőség közül válogathatsz. Átalakíthatod az erkélyedet egy olyan mediterrán kertté, mint ahogyan a dél európai országokban szokták. Termelhetsz, koktél paradicsomot, vagy néhány fűszernövényt például bazsalikomot és oreganot is.
Persze, ha beépített erkély tartozik a lakásodhoz, akkor lakberendezési tárgyakat is rakhatsz ide. Biztosan jól fog mutatni, egy- egy rattan szék, vagy a műanyag kerti bútor is. Sőt, ha kinn szeretnél aludni, akkor egy kihúzható és összecsukható fotelágyban ezt is bármikor megteheted. A szép látványt pedig megfelelő festéssel érheted el. Az ablak kereteket és az erkélyek falait bármilyen színűre kifestheted. De a hangulat világításról is gondoskodhatsz. Ebben lesz segítségedre a számos különböző színben kapható led szalag.

Gondot okoz az erkélyeden az időről időre bezúduló csapadékvíz?

Amennyiben kertes házban laksz, és erkélyeden, teraszodon gondot okoz, hogy állandóan elázik minden, gondolkozz el olyan rendszer kiépítésén, amely célja a csapadékvíz elvezetés, esővíz elvezetés. Gondolj bele, két legyet üthetnél egy csapásra. Nem csak az erkélyed, teraszon maradna szárazon, de a jól kiépített csapadékvízgyűjtő rendszerből később locsolni is tudnál, védve ezzel a környezeted és pénztárcádat egyaránt.