Hogyan alakítsuk ki a grillezőt, hogy az jó legyen?

Képzeljük el, amint barátainkkal és családunkkal gyönyörködünk, sütögetünk és pihenünk a szép kertben. Egy jól megtervezett kerti grillező megemeli a szabadtéri életteret, tökéletes környezetet teremtve összejövetelekhez és ünneplésekhez.

Egy remek grillező nem hiányozhat a kertből.

Az első lépés a terület megfelelő előkészítése…

Mielőtt elkezdenénk a grillező területének tervezését, gondoljuk át, milyen teret szeretnénk rendelkezésre bocsátani. Válasszunk olyan helyet, amely egyensúlyt teremt a kényelem, a biztonság és az esztétika között. Vegyük figyelembe a helyi építési előírásokat és korlátozásokat, majd szerezzük be a szükséges engedélyeket és jóváhagyásokat.

A vízelvezetést és talaj előkészítést úgy végezzük el, hogy a későbbiekben ne okozzon gondot a víz felgyülemlése, ezáltal a stabil alap is fennmarad, ráadásul kisebb eséllyel sérül. Egy kompakt rakodó rendkívül jól jöhet és nagyban megkönnyítheti az ásást, gyakorlatilag a munkagéppel a teljes terület előkészíthető.

Miután előkészítettük a területet, itt az ideje a grillező tervével foglalkozni. Olyan stílusban gondolkodjunk, amely harmonizál otthonunkkal, valamint kertünkkel és gondoljunk arra is, hogy milyen funkcionális és esztétikai elemeket szeretnénk beépíteni, például egy tágas főzőteret a grillünk számára vagy egy kényelmes étkezőteret vendégeinknek. Ne feledkezzünk meg a tároló- és előkészítő helyekről, illetve a világításról az esti összejövetelekhez.

Válasszunk tartós és időjárásálló anyagokat a padlózathoz, pultokhoz és
grillező szerkezetekhez, hogy hosszú élettartamot és könnyű karbantartást biztosítsunk.

Milyen szerepe van még a kompakt rakodónak a folyamatban?

Egy kompakt rakodó megkönnyítheti a kerti grillező tervezését és megépítését. Mint már említettük lényegesen megkönnyíti az ásás, de a terület-egyengetésében és az anyagmozgatásban is kiváló. A kompakt rakodó gyors, hatékony és a szűkebb helyekre is képes behatolni. A mini rakodók más kerti munkákhoz is ideálisak.

Kompakt rakodó beszerzésekor élhetünk a bérlés lehetőségével vagy fontoljuk meg egy használt modell megvásárlását a költségek csökkentése érdekében.

Dobjuk fel a kerti grillező területét növényekkel, különleges elemekkel és bútorokkal. Az illatos fűszernövények és dekoratív növények keverékével gazdag légkört teremthetünk. Építsünk be ösvényeket, támfalakat vagy vízi elemeket, hogy vizuális érdeklődést és funkcionalitást adjunk hozzá. Válasszunk kényelmes kültéri ülőbútorokat, árnyékoló szerkezeteket és fűtési lehetőségeket, hogy kellemes teret hozzunk létre minden évszakra.

Hogyan válasszunk kerti bútort?

Otthonunkat folyamatosan igyekszünk rendezni és megújítani, a családi házzal rendelkezőknek még a kerttel is törődniük kell, hiszen a szép és rendezett környezetben érzi igazán jól magát az ember. A kerti bútoroknak tehát nem csak funkciójukban javasolt ideálisnak lenniük, hanem stílusukban is. Nézzünk néhány szempontot, amelyeket érdemes figyelembe venni, ha kerti bútor vásárlás előtt áunk.

A modern kerti bútorok mutatósak.

Az alábbiakat okvetlen vedd számításba…

Először is át kell gondolni, hogy pontosan mire is fogjuk használni az adott bútordarabot és, hogy milyen funkciót fog betölteni a későbbiekben. A bútorok anyaga is meghatározó, az interneten bőven találunk információkat, hogy az egyes típusúak miért előnyösek, így hamarabb eldönthetjük, hogy mely darabok bizonyulhatnak a legideálisabbnak.

Vizsgáljuk meg azt is, hogy mekkora hely áll a rendelkezésünkre, lényeges tudni, hogy elfér-e a rendelkezésre álló területen akár egy szett is. Éppen ezért mérjük le a méreteket, nehogy kisebbet vagy nagyobbat válasszunk. Amennyiben vendégeket is szeretnénk fogadni a kertben vagy grill partikat tartani, akkor ezt is vegyük figyelembe és vegyünk több kerti ülőalkalmatosságot.

Arra is gondolnunk szükséges, hogy télen hol tudjuk tárolni a bútorokat, ugyanis kint nem maradhatnak, mivel a fagy és a hideg, illetve a hó is kárt tehet a szerkezetükben. Az lenne a legideálisabb, ha a bútorok fedett részek alatt kapnának helyet. Továbbá kerüljük a vékonylábú bútorokat, ha a padlón nagyobb rések vannak, mivel beleszorulhat. A fa padlót a fémlábú bútorok megkarcolhatják, ebben az esetben célszerűbb könnyedebb típusúakat választani.

Kerítéssel is körbevehetjük a bútorokat, így a háziállatok sem tudnak felmászni rájuk. A kerítést stílusában igazítsuk a bútorok megjelenéséhez, amennyiben szükséges kérjük kapu gyártással foglalkozó cégek segítségét.

Ötletes konyhai megoldások napjainkban

A technológia rohamos fejlődésének köszönhetően, ma már számtalan olyan megoldás és felszerelés létezik, amelyek megkönnyítik a mindennapjainkat. A konyhai megoldások közül is rengeteg minden beszerezhető, ami jól jön a háziasszonyoknak, ezek segítségével lényegesen lerövidíthetjük a konyhai tevékenységek, például a főzések idejét, így sokkal több dologra marad időnk. Ilyen az átfolyós vízmelegítő is, ami napjainkban rendkívül nagy népszerűségnek örvend és egyre többen szerzik be.

Az átfolyós vízmelegítővel könnyen lehet meleg vizünk.

Na, de mi is pontosan az átfolyós vízmelegítő?

Az eszköznek a segítségével lehet meleg vizünk olyan helyeken, ahol alapvetően nincs, vagy túl költséges lenne mondjuk a bekötés. Ez főleg a kis vidéki házak esetében fordulhat elő, valamint kertekben, pincékben, műhelyekben. Azoknál a családoknál, ahol többen vannak és túl kicsi a bojlerük, könnyen megeshet, hogy az esti fürdések, zuhanyzások után teljesen elfogy a meleg víz, ezáltal a mosogatás már csak hideg vízzel történhet, ami a zsíros edényekre való tekintettel nem ideális. Ebben a helyzetben is kiváló szolgálatot tesz az átfolyós vízmelegítő, tehát célszerű beszerezniük, hiszen nem alakulhat ki efféle probléma.

A készülék úgy működik, hogy átfolyás közben hevíti fel a vizet, beállíthatunk akár 60 fokos hőmérsékletet is. Amennyiben beszerezzük az eszközt, nem kell többé a bojler beszerelésén, illetve a gáz hozzáférés bekötésén gondolkodnunk. A vízmelegítőt pofon egyszerű felszerelni, különösebb szakértelmet nem igényel a feladat, mindössze annyi a feladatunk, hogy a csap helyére tegyük, majd csatlakoztassuk egy konnektorra.

Az átfolyós vízmelegítő csaptelep rengeteg helyről beszerezhető, pár kattintással akár online is megrendelhetjük, így a meleg víz hiánya nem lesz többé gond például a nyaralóban vagy a nyári konyhában.

Szobanövények szerepe az otthonunkban

A kertimádók télen leginkább a szobanövények gondozásában tudják kiélni a szenvedélyüket. A növények variálásával elég szép botanikus kertet vagy télikertet építhetünk ki a lakásban, ami rendkívül képes feldobnia környezetet, ráadásul a növények jótékony hatással vannak a szervezetünkre, egészségünkre nézve. Olyan növényeket is be lehet szerezni, amelyek nem igényelnek túl sok törődést.

A szobanövények tisztítják a levegőt

A szobanövények lényegében élő dísztárgyak, hiszen elsősorban az a fő feladatuk, hogy díszítsenek. Pozitív tulajdonságaik közé tartozik, hogy párásítják a légkört. A növények ajándék gyanánt is tökélete választásnak bizonyulnak, de sokan saját részre vásárolják meg. Három dolog következhet be egy növény megvásárlása után, az első, hogy kis ideig életben marad, majd valamiért elpusztul, a második, hogy hiába gondozzuk, nem úgy viselkedik, ahogy kéne, magyarán mindig csak apró jeleket mutat az életben maradását illetően, a harmadik pedig, hogy tökéletesen pompázik.

Tehát mondhatjuk úgy is, hogy a növény választ ki minket, mert ha a növénynek nem tetszenek az adott körülmények, úgysem fog életben maradni. Hiába jó mondjuk a hőmérséklet és a tápanyag, illetve az öntözésre is figyelünk, de a fényviszonyokat szinte lehetetlen szabályozni, általában ez okozza a legtöbb problémát.

Milyen hatással vannak a szervezetünkre nézve?

A növények jelenléte nyugtató, ezáltal nem leszünk annyira stresszesek és feszültek. Nagyban javítják a teljesítőképességünket, ezért van az, hogy jellemzően az irodák bútorzatait is növények díszítik. Kutatások is bizonyítják, hogy a növényeknek egy szobában közérzetjavító és egészségmegörző hatása van, ezért célszerű minél többet beszerezni. Az allergiában, asztmában szenvedők ügyeljenek arra, hogy ne olyat válasszanak, ami rontja az állapotukat.

Ismerd meg a felfújható bútorok világát!

Szeretnél valami különleges bútordarabot? Tudtad, hogy a legtöbb típusú bútort már felfújható verzióban is elérheted? Legyen szó fotelről, ágyról, kanapéról, tárolóról, ma már mind kaphatóak ebben a formájukban. Ezeket ne úgy képzeld el, mint a hagyományos felfújható matracokat, amiket a vízpartra viszünk, mert a kertbe és a lakásba illő felfújható bútorok masszívabb anyagból kerülnek kialakításra. Ezeknek a típusú bútoroknak meg vannak a maga előnyei és hátrányai is. Cikkünkben most ezeket szeretnénk feltárni, így könnyebben el tudod dönteni, hogy szükséged van-e rájuk.

A felfújható bútorok egészen kis helyet foglalnak el leengedett állapotukban.

Amit a felfújható bútorokról mindenképp tudnod kell!

Vannak olyan típusúak, amelyeket kifejezetten a kertbe, teraszra terveztek a készítők. Képzeld csak el, hogy az esti grillezést egy felfújható fotelből élvezheted, nem pedig egy műanyag székből, egészen más lesz a hangulata az egésznek. A lakásokba pedig már olyan felfújható bútorokat gyártanak, amelyek megjelenésükben szinte teljesen megegyeznek a valódi bútorok kinézetével, még tapintásra sem lehet nagy különbséget észrevenni. Egy felfújható ágy például remekül jön, ha vendégeid érkeznek, így helyet tudsz biztosítani számukra éjszakára is. Tényleg nem lehet összehasonlítani őket a vízbe való gumimatracokkal, hiszen anyaguk jóval vastagabb, egyetlen közös bennük, hogy sérülékenyek, könnyen kilyukadhatnak. A szettekben általában található több folt az adott bútor anyagából, és egy speciális ragasztó is, így ha sérülés keletkezik, akár te magad is ki tudod javítani a hibát. Érdemes ezeket a bútorokat pumpával felfújni.

Hatalmas előnyük, hogy ha útban vannak, le lehet őket engedni és eltenni a szekrénybe, rendkívül kis helyet foglalnak el. A kerti darabokat ezáltal könnyen el tudod raktározni, ha beköszönt a tél, a vendégváró példányok pedig szintén kényelmesen elférnek egy szekrény picinyke részén. Ami még hatalmas pozitívum, hogy hihetetlenül kedvező áron lehet a felfújhatós bútorokat beszerezni.

 

Milyen kültéri bútorokat tegyünk a kertbe?

Elérkezett a tavasz, ilyenkor már egyre több időt töltünk a szabad levegőn és szívesen foglalkozunk a kert és az udvar tervezésével. Már sokan várjuk a kellemes meleg napokat, hiszen ilyenkor grillezhetünk, bográcsozhatunk. Ha szeretnénk fantasztikusan érezni magunkat, érdemes beszereznünk egy kerti bútort. Tudjuk, hogy nem olyan egyszerű eldönteni, melyik szett lehet a legjobb, ezért ebben a bejegyzésben röviden összefoglaljuk néhány típus legfontosabb jellemzőit.

Hogyan csoportosíthatjuk a kerti bútorokat?

Ezeket a berendezéseket legkönnyebben az alapanyag szerint különböztethetjük meg. Nagyon keresettek a fából, rattanból, valamint a műanyagból készült bútor szettek.

Mi jellemzi a fa teraszbútorokat?

Ezek a székek és asztalok bármilyen stílusú teraszhoz, kerthez passzolnak, hiszen természetes alapanyagból készülnek és különböző méretekben kaphatók. A fa enteriőröket sokan azért szeretik, mert puhák, melegek, illetve nagyon kényelmesek. Ezekről a bútorokról fontos tudni, hogy az eső és a hó miatt könnyen tönkre mehetnek. Emiatt a nyári záporok idején célszerű minden alkotó elemet letakarni, a téli hónapokban ajánlott védett helyen tárolni. Amennyiben hosszú ideig szeretnénk használni ezeket a termékeket, bizonyos időközönként át kell csiszolnunk, lakkoznunk.

Vannak, akik a rattan bútorokat szeretik…

Ezek a berendezések rendkívül könnyűek, egyszerűen mozdíthatók, rugalmasak, de a teherbírásuk nagyon nagy. A rattan termékek- a fa enteriőrökhöz hasonlóan- kényelmesek, természetesek, illeszkednek a legkülönbözőbb típusú kertekhez. Ha több éven keresztül szeretnénk ezeket a könnyű bútorokat használni, akkor ősztől kora tavaszig érdemes a lakás valamelyik szobájában tartanunk, a nyári hónapokban az erős fénytől és a csapadéktól megóvnunk.

Miért választják sokan a műanyag bútorokat?

Ezek a kerti bútorok olcsóak, hatalmas színválasztékban kaphatók, kényelmesek és ellenállnak az időjárás viszontagságainak. Sajnos könnyen elhasználódnak és nagyon nehezen tisztíthatók.

Ha szüksége van olyan termékekre, amelyekkel kényelmesebben használhatja ezeket a bútorokat, olvassa el a kerti bútorkiegészítőkről szóló bejegyzésünket.

télikert

Milyen előnyökkel rendelkezik egy télikert? Érdemes élni a kiépítés lehetőségével?

Képzeljük csak el, hogy mennyire jó lenne néha berendezni a kertben a nappalit. A jó hír az, hogy az elképzelés megvalósítható egy télikert kiépíttetésével. De valójában egy ilyen helyiség több feladatot is elláthat, funkcionálhat ugyebár üvegekkel körbevett nappaliként, kertként, vagy egy napsütéssel teli ebédlőként, ami a szabad ég alatt van.

télikert

Fontos tényezők a télikert tervezését megelőzően!

Az egyik legfontosabb lépés, hogy a falak, illetve a tető szerkezete legyen megfelelően előkészítve. A tetőrendszernek strapabírónak kell lennie, hogy merőben ellenálljon a különféle időjárási viszonyoknak, például az erősebb széllökéseknek, valamint a rajta fekvő hó súlya se okozzon bonyodalmakat. Az oszlopok közé kerülő elemek többféle típusból készülhetnek, lehetnek műanyagból, alumíniumból, de a függőleges falakat is lehet akár bukó-toló vagy harmónikaajtóval pótolni.

Mindig kérjük szakember segítségét!

Télikert építése nem bonyolult feladat, de semmiképp sem javasolt házon belül megoldani a kivitelezést. Szakmai tudás és tapasztalat szükséges ahhoz, hogy az alkatrészek megfelelően kerüljenek illesztésre, és egyik elem se jelentsen balesetveszélyt. Nem mellesleg a minőség sem egy utolsó szempont, ha ez nem valósul meg előfordulhat, hogy a szél befúj majd a réseken. Egy télikerttel az otthonunkban maximálisan a természet közelében érezhetjük magunkat a hideg hónapokban is, és gyönyörködhetünk a tájban, miközben kellemes hőmérsékletben tartózkodunk. Nyáron pedig szellős, hűvös terasszá alakíthatjuk.

A télikert akár elbontható kivitelezésben is elkészíthető, mivel könnyűszerkezetekből álló építmény. Nem sokban különbözik a fixtől, ennél a típusúnál a betonba és a falba kerülő rögzíthetőségeket kell előre elkészíteni. Nem indokolt ezt a fajtát választani, ha a nyílásokkal megoldható, hogy nyáron is tökéletes hőmérsékletű és szellőzésű maradjon.

A háromrétegű hőszigetelt üvegeknek köszönhetően a télikert világos marad, és akár lakórészként is használható a téli időszakban.

Kerti bútor kiegészítők!

Ilyenkor nyáron igyekszünk a lehető legtöbb időt eltölteni a szabad levegőn, ezért az otthonunkat is szívesen átrendezzük. Vásárolhatunk kerti bútorokat, padokat, hintaágyakat is. De ahhoz, hogy mindig tökéletesen jól érezzük magunkat a kertünkben szükségünk van egy-két speciális kialakítású bútorra és néhány kiegészítőre is. Ebben a bejegyzésünkben adunk néhány ötletet ezeknek a termékeknek a kiválasztásához.

Az újabb bútorok és kiegészítők kiválasztásakor gondoljunk a kert sajátosságaira is. Fontos, hogy minden lehetőséget ki tudjunk használni, amit a kert nyújt.

Ha vannak fák a kertben, akkor kipróbálhatjuk a mediterrán térségben nagyon népszerű függőágyakat is. A tengerpart hangulatát élvezhetjük otthon is. Stabil és strapa bíró függő ágyakat kell kifeszítenünk a fák közé.

A kerti bútor szettünket kiegészíthetjük egy napozó ággyal is. A napozó ágy segít abban, hogy kellemesen ellazuljunk és teljes mértékben kiélvezzük a naplementét. De ilyenkor a kellemes meleg levegőn szívesen napozunk, vagy olvasunk. Esténként akár 2-3 órát is eltölthetünk így a friss levegőn.
A napozó ágyon az egész testünk ellazulhat. A modernebb kialakítású termékekre már árnyékolót is szereltek, és a támla magassága is állítható.

A kerti bútorok kényelmes használatához számos holmira van szükségünk. Fontos az is, hogy ezeket a termékeket a szeles záporos időszakokban is biztonságos helyen tudjuk tartani vennünk kell egy jól zárható, eső ellen is védelmet nyújtó kerti tárolót is.

Hangulat!

A gyönyörűen zöld kertünket, és az álomszép bútorainkat néhány dísszel szebbé is tehetjük.
Egy élénk piros, ragyogó muskátli fantasztikusan jól mutat az asztalon. Sőt akár az erkélyünket is feldíszíthetjük vele. Ehhez vásárolhatunk egyedi kialakítású, tradicionális kaspókat, amelyeket a tetőszerkezetre felakasztva még szebbé varázsolják a kertünket.

Hogyan teheted kényelmessé a kültéri kerti bútorokat?

Ideért a várva várt kellemes meleg idő. Tombol a tavasz és nagyon sokan vagyunk, akik már kivittük és újra használjuk a kerti bútorainkat. Ahhoz azonban, hogy több órán keresztül folyamatosan és kényelmesen tudjunk pihenni, szükségünk lehet jó néhány kerti bútor kiegészítőre is. Ebben a bejegyzésünkben a legfontosabb kerti bútor kiegészítők megvásárlásához adunk néhány ötletet.

Hogyan is kezdd el?

Az első lépések közé a számolás és a mérés tartozik. Vagyis mérd fel pontosan, hogy összesen hány darab és milyen típusú kerti bútorod van. Ez azért fontos mert különböző kiegészítőket vásárolhatsz a székekre, a fotelekre, a kerti kanapékra és a hintaágyra is.

Ha ezt már tudod, akkor mérd meg az egyes bútorok ülőfelületeit. Ne feledkezz meg a támlákról sem. Légy pontos! Igaz, hogy a legtöbb kerti bútor meghatározott szabványok szerint van kialakítva, és a kiegészítő termékeket így könnyen és egyszerűen megtalálhatod, azonban, ha szeretnél eltérni a jól megszokott szabványoktól és valami extravagáns termékre vágysz, akkor jó ha pontosan tudod a kerti bútoraid méreteit.

Mi mindenre figyelj még a kerti bútor kiegészítők vásárlásakor?

A vásárlás előtt gondold végig azt, hogy milyen színű termékeket szeretnél látni a kertedben. A választék óriási szóval készülj fel arra, hogy nehéz lesz dönteni. De biztos lehetsz abban, hogy megtalálod a neked legjobban tetsző kerti bútor kiegészítőt. A másik fontos szempont a kiegészítő termékek alapanyaga és vastagsága. Az alapanyagok határozzák meg a komfortosságot is.

Néhány praktikus tanács a kerti bútor kiegészítők használatához!

Igaz, hogy ilyenkor verőfényes napsütésben és kellemesen fújó szellő mellett pihenhetünk otthon a kertünkben, azonban fel kell készülnünk a zord időjárásra is. Ezért érdemes olyan kerti bútor kiegészítőket választanunk, amelyeket rögzíteni tudunk. Végül pedig ne feledkezzünk meg az egyszerű és a gyors tisztíthatóságról sem.

Kerti bútor vásárlás!

Itt a tavasz, rügyeznek a fák, egyre többet süt a nap és kellemes meleg a levegő hőmérséklete. Ilyenkor már egyre többen szeretnénk több időt eltölteni kinn, a friss levegőn. Azonban a mindennapi kötelességeink az iskolában és a munkában bizony nem teszik lehetővé számunkra azt, hogy folyamatosan a szabad levegőn tartózkodjunk. Ezért érdemes kerti bútort vásárolnunk és átalakítani a napirendünket. Elfogyaszthatjuk a reggelinket és a vacsoránkat is otthona friss levegőn.

Milyen kerti bútorok közül válogathatunk?

Szerencsére számos különböző alapanyagból készült kerti bútor közül válogathatunk. Nagyon népszerűek a műanyagból, fából, és rattanból készült kerti bútorok. De beszerezhetjük az alumíniumból, a rozsdamentes acélból, vagy az olyan különleges alapanyagokból mint a gránit készült kerti bútorokat is.

Mire figyelj, ha kerti bútorokat veszel?

kerti bútorok Ahogyan azt az előző bekezdésben olvashattad, nagyon sokféle különböző stílusú kerti bútor közül válogathatsz, ezért fontos, hogy néhány dolgot mérlegelj, mielőtt döntesz.
Először is mérd fel a területet. Fontos, hogy pontosan tudd azt, hogy mekkora helyed van. Ez alapján döntheted el, hogy mekkora méretű és milyen formájú kerti bútorokat tehetsz ide.
A kerti bútorok stílusát jelentősen befolyásolja a formájuk is. Ma már elmondhatjuk, hogy ugyanolyan bútorok közül válogathatsz, amelyeket a lakásodban a nappaliban, vagy a konyhában használsz. A kertedben is használhatsz egyszerű székeket, foteleket két-vagy három személyes kanapékat is. De ha van kedved, akkor akár egy hintaszéket is kitehetsz kerti bútorok közé.

És a színek?

A kerti bútorok vásárlásánál gondolj arra is, hogy jóval kisebb a színválaszték, mint a hagyományos bútorok között. Ezek a termékek legtöbbször a természet színeivel állnak összhangban. Natúr fa, zöld és barna árnyalatok a legkedveltebbek.