A nappali szoba praktikus berendezése

A családok életében fontos szerepe van a lakás összes helyiségének. A helyiségek között van néhány olyan is, amelyiket a tagok önállóan használnak, míg van néhány olyan terület is, például a konyha és a nappali ahol a család minden tagja tevékenykedik. Ahhoz azonban, hogy mindenki jól érezze magát ezeken a területeken gondoskodni kell a megfelelő berendezésről is.

Mire figyelj a nappali bútorok vásárlása előtt?

Először is mindenképpen gondold végig, hogy a család mely tagjai, mikor és milyen célokra szeretné használni nappalit. Hányan fogtok ott időt eltölteni, tervezitek-e vendégek fogadását. Ha ezt már tudod, akkor jöhet a bútor vásárlás is.

images

Mi az amire mindenképpen szükségetek lesz a nappali berendezésekor?

Kezdjük a család szokásaival. Ha esténként a gyerekeid szívesen nézik a kedvenc meséjüket itt, vagy hétvégenként a család minden tagja megnéz egy- egy filmet a nappaliban, akkor biztosan szükségetek lesz egy ülőgarnitúrára, ahol akár órákon keresztül kényelmesen üldögélhet a család minden tagja. Persze ha tv nézésről van szó, akkor nem feledkezhetünk meg távirányítóról és a program újságról sem, hiszen fontos, hogy ezek a termékek is mindig kéznél legyenek. Ezért a nappaliból nem hiányozhat a dohányzó asztal sem. Ha szívesen olvastok is itt, vagy vannak olyan emléktárgyak, amelyeket mindig szeretnétek látni, akkor szerezettek be egy polcokkal és vitrinnel is felszerelt nappali bútort. Így biztosan lesz hely a kedvenc könyveiteknek és a dísztárgyaknak is. Sőt ha szeretnétek cserepes virágokat is tartani ebben a helyiségben, akkor a szekrény tetejére állíthattok néhány cserepet is.

Most, hogy már megvannak a legfontosabb bútorok, gondolj az elrendezésére is. Az ülőgarnitúrát és a bútort érdemes a fal mellé állítani, így marad egy nagy szabad tér a szoba közepén, ahol kedvére játszhat minden gyerek. Felépíthetitek a legó várakat, vagy felállíthatjátok a kisvasutat és Barbie-házakat is.