Hogyan javítsuk bútoraink költözés közben keletkezett sérüléseit

sérült bútor javítása

Sokszor saját magunk, önerővel és baráti / családi támogatással vágunk bele a költözésbe. Ekkor számolnunk kell azzal, hogy a költöztetés alatti problémák megoldása mindenképp a mi felelősségünk lesz. Az áthelyezett bútorok sérüléseiért mi magunk felelünk. Amennyiben ezt nem tudjuk, vagy éppen nem szeretnénk vállalni, kereshetünk egy megbízható céget, akik vállalnak költöztetést. Számos ilyen költöztető céget találhatunk Budapesten és az ország más területén is. Azonban ha mégis magunk vágunk neki, olvassunk utána, miként végezzük a költöztetést és milyen előkészületeket végezzünk el (dobozolás, csomagolás, él védők használata).

Ha egy kicsit is jártasak vagyunk a bútoriparban, akkor nem lesz újdonság az alább említett javítási módszerek egyike sem, azonban aki még életében nem foglalkozott ilyen dologgal, annak igazán hasznos információk lehetnek a különböző bútor javítási lehetőségek.

Amennyiben valamely politúrozott bútorunk megsínylette a költözést, a sérüléseket (karcok, lyukak) kitölthetjük sellakkal (fa kitöltő viasz). A sellak beszerezhető folyékony formában is, illetve sellak-rúdként is beszerezhetők. A rudakat felolvasztva cseppfolyós anyagot kapunk, melyet egy kis időre állni hagyunk. Kb. fél órás pihentetés után a politúr anyag besűrűsödik, melyet fogpiszkáló, hurkapálca végére könnyedén felvihetünk, majd az anyagot a sérülésbe csepegtethetjük. A mélyebb repedéseknél több rétegben vigyük fel ezt az anyagot, mindaddig, amíg a bútorlap síkjából ki nem érünk. Ha ez megvan, penge segítségével óvatosan távolítsuk el a felesleget és várjuk meg az anyag száradását. Miután megszáradt csiszoló papírral simára dörzsölhetjük a felületet, azonban ara figyeljünk, hogy a dörzspapír vízálló típusú legyen.

Ha ló nincs jó a szamár is

Amennyiben nem tud beszerezni sellakot, Elővehetjük régen használt rajzeszközünket, a zsírkrétát, amely szintén kiválóan tömít és kötési ideje hasonlóan gyors, mint a fa kitöltő viaszé. Itt kell egy kis ügyesség, hogy a különböző színű gyertyákból ki kombináljuk a bútor színét, de ha eltaláljuk a keverési arányokat, nagyon büszkék leszünk magunkra! Ebben az esetben is a megolvasztott viasszal töltjük fel a rést úgy, hogy az kitüremkedjen a lap síkjából, majd egy nedves pengével simítsuk el az anyagot, így minden apró rés ki lesz töltve. A megkeményedett viaszról a felesleget leszedhetjük késsel és már készen is vagyunk.

A saját munkánkkal készült javítás nagy öröm a számunkra, főleg ha tartósan sikerült kiviteleznünk. Azonban a legjobb döntés, ha megelőzzük a bajt és bútoraink szállításánál ügyelünk az ütközések, össze dörzsölések elkerülésére

Út az elhanyagolt panellakástól egy ízléses otthonig

Panellakásból modern otthont

Sajnálatos módon a gazdasági nehézségek miatt sokaknak nem maradt elég pénze arra, hogy karbantartsa az ingatlanát. Omladozó vakolat, elavult villany- és vízvezetékek, rossz hatásfokú fűtési megoldások, nem megfelelő, vagy nem is létező szigetelés, amely következtében a fűtési költségek még magasabbak, illetve, ha légkodicionálót már beszereltek, akkor a nyári időszakban jól megdobhatja a villanyszámlát is.

Magas árak, kevés felújítás

Az elmúlt években az ingatlanpiaci helyzet a lakások és házak árát mondhatni az egekbe emelte, bőven akadnak olyan ingatlanok, amelyek hirdetésein felbukkanó áraktól az embernek bizony el-elkerekedik a szeme. Az a pénzmennyiség, amivel 4 évvel ezelőtt még majdnem hogy luxus árkategóriájúnak számító kertes házakat, kikövezett kocsifeljáróval, garázsostul mindenestül meg lehetett volna venni, ma egy jobb állapotban levő panellakásra sem elegendő.

Megvan tehát az esélye, hogy azok, akik tavaly vásároltak, illetve az idén vagy jövőre szeretnének panelhez jutni, eléggé lelakott állapotú lakásokat engedhetnek csak meg maguknak.

Fontos azonban, hogy annak ellenére, hogy többe került, még nem lett jobb az ingatlan és vannak olyan felújítási munkálatok, melyeket a magas vételi ár ellenére is érdemes elindítani, már ha a családi kassza erre lehetőséget ad, hiszen hosszú távon ezek a befektetések megtérülnek.

Lássuk a legfontosabb elemeket:

  • csöpögő csaptelepek cseréje
  • fűtőrendszer karbantartása, felújítása
  • nyílászárók cserélése, új ajtók beépítése
  • légkondicionáló karbantartása, tisztíttatása

És ami a kötelező után jön

Ha túlvagyunk azon elemek cseréjén, amik közvetlenül “veszteséget termelnek”, akkor jöhet az élet szebbik oldala, az egyéniségünkhöz, családunkhoz illő bútorok és lakásfelszerelések beszerzése. Néha csak egy vidám hangulatot teremtő színes függönyre van szükség, hogy egy egész szoba otthonosabbnak, barátságosabbnak tűnjön.

Ebben a bejegyzésünkben már több jó ötlet is született ebben erre a problémára, illetve az oldalunk tele van hasznos, inspiratív tartalmakkal, érdemes böngészni közöttük. Éppen ezért most nem is szaporítanám tovább a szavakat. Felújításra fel!

Nappali bútorok

“A nappali szoba nagyon fontos szerepet tölt be az életünkben, hiszen a család minden tagja és a vendégek is gyakran töltenek el időt ebben a helyiségben ezért a nappali szoba hangulatos kialakításáért rengeteget teszünk. Átmeszeljük a falat, kiválasztjuk a megfelelő bútorokat, szőnyegeket és függönyöket is, gondoskodunk a világításról is, azonban igazán csak akkor tudjuk jól érezni magunkat, ha egy- egy emléket felidéző tárgyunk könnyen hozzáférhető helyen van. Ehhez azonban fontos, hogy praktikusan ki tudjuk használni a bútorokat.

nappali bútor

Nézzük akkor, hogy mi mindent is szoktunk csinálni a nappali szobában. Az biztos, hogy hétköznap esténként ti is a gyerekeiddel együtt eltöltötök itt egy -egy órát és átbeszélitek a napi eseményeket, és a következő napi programokat. A beszélgetés akár órákon keresztül is eltarthat, ezért akkor jártok a legjobban, ha egy 4-5 férőhelyes, komfortos ugyanakkor strapabíró és hosszú ideig használható ülőgarnitúrára ültök. Ha pedig gyakran nézitek együtt a meccseket, akkor vagy a kanapéval szembeni falra rögzítsétek a tv-t, vagy úgy állítsátok össze a szekrénysor egyes elemeit, hogy a kanapéval szemben nagyjából szemmagasságban legyen a tv képernyője. Persze ne feledkezzetek meg a távirányítóról sem hiszen a meccs szünetében a reklámok helyett nézhetitek a MTV-t is. A kanapé közelébe állítsátok a dohányzóasztalt, így pillanatok alatt csatornát válthattok. És ha már a szekrénysorról és a meccsről is volt szó, akkor jusson eszetekbe a győzelem és az ünneplés is. A vitrinbe nagyon jól mutatnak a kisebb- nagyobb méretű kristálypoharak a szekrény alsó részébe pedig hűtőszekrényt is beépíthettek, úgyhogy a meccs végére behűtött pezsgővel ünnepelhettek. És ha ti is azok közé a rajongók közé tartoztok, akik szívesen látják a kedvenc csapatuk logóját, akkor a falra tehettek egy- egy bekeretezett posztert, vagy akár zászlót is.

Futópad otthonra

A fittségünk megőrzéséért nagyon sokat kell tenni. Ha igazán edzettek szeretnénk maradni, akkor a legjobb ha naponta mozgunk. Kora tavasztól késő őszig nagyon szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen kellemes hőmérsékletben napfényes időben mozoghatunk. Az egyik legjobb választás lehet a futás. Sokan szeretjük, hiszen egy kényelmes cipőre egy pólóra és valamilyen nadrágra van szükségünk. És akár a házunk környékén is futhatunk kocoghatunk egy fél órát és ha kitartóak vagyunk, akkor részt vehetünk a hobbi futóknak szervezett versenyeken is. Ehhez azonban szükség van arra is, hogy az év minden napján a hideg téli időszakban is rendszeresen eddzünk. A zord időben azonban a legjobb ha fűtött Fedett helyen futunk. Szerencsére ma már egyre több helyen, sőt akár az otthonunkban is futhatunk. Csupán egy futópadot kell beszereznünk.

futópad

Honnan szerezzük be a futópadot?

Ma már használt és új futópadok közül is válogathatsz, azonban van néhány dolog amit érdemes figyelembe venned mielőtt futópadot veszel. Először is légy tisztában a saját súlyoddal. A futópadok terhelhetősége ugyanis korlátozott. Ezen kívül fontos az is, hogy tudd, a szobád méreteit is, így megfelelően bírod tárolni és használni is a futópadodat. Ez nagyon fontos a testi épséged megőrzése, a gép használhatósága, valamint a padló állapota miatt is.

Gondolj a futópad elhelyezésére is. Igaz, hogy ezek a gépek kifinomultan megmunkáltak, így kicsi az esélye annak, hogy megkarcolják a padlót, azonban a legjobb mégis az, ha szőnyegre állítod a futópadot. És ha már az elhelyezésen gondolkodsz, akkor vedd figyelembe a tárolást is. hiszen a kis lakásokban is könnyen használható, összecsukható, így az ágy alá, vagy a szekrény mellé állítható futópadokat is vásárolhatsz. Nagyon fontos még a biztonságos használat is. Ehhez szükség van a megfelelő futófelületre a legjobb, ha csuszásmentes a felület és állítható a pad dőlésszöge is, így nem kell attól tartanod, hogy elesel. A futópad használata előtt be kell állítanod a sebességet is. Ha mindezzel meg vagy, akkor indulhat az edzés.

Kerti bútoraink téli tárolása

kerti bútoraink téli tárolásaAz ősz elmúltával kevesebb időt töltünk már a kertben. A nyáron elvégzett kertrendezés és kerti munka is feledésbe merül. A mínuszok megérkezésével drasztikusan csökken a szabadban töltött időnk is. A télen nem használatos kerti gépeket, locsoláshoz használt szivattyúkat (ha a locsoláshoz használt vízforrásban nagy szemcsemérettel rendelkező homok, kosz, piszok van, esetleg ennél még nagyobb szennyeződések, a hagyományos búvárszivattyú helyett érdemes elgondolkozni egy szennyvízszivattyú megvásárlásán) és tömlőket, valamint a bútorokat ilyenkor érdemes elraktározni jövőre, illetve felkészíteni a zord időjárásra. Vannak, akik külön helységbe teszik el kerti bútoraikat, megóvva ezzel az időjárás káros hatásaitól, de vannak, akiknek nincs erre lehetőségük, illetve szeretnék néha igénybe venni a kerti bútorokat télen is.

Annak, aki a kint tartás mellett dönt, mindenképpen fel kell készítenie a kerti elemeket a télre.

A fából készült bútorokat időközönként le kell kezelnünk

Érdemes ezt úgy időzíteni, hogy a telet, már felületkezelt állapotban kezdjék meg a kerti bútorok. A megfelelő, és rendszeres kezelésnek köszönhetően hosszú időn át mutatósak és tartósak maradhatnak ezek a bútorok. A kezelt felület nedvesség ellenállást biztosít. Azonban ennek ellenére a fa tárgyakat télen mindenképp érdemes legalább fedett részre helyezni, ugyanis a fagyra érzékenyek lehetnek. A legjobb, ha a nem használt idő alatt zárt helyen tartjuk őket.

A fém és műanyag kerti bútorok viszonylag télállóak

Nem kell tartanunk a zord időjárástól, ha kinti bútoraink fémből, illetve műanyagból készültek, ugyanis ezek az anyagok jól bírják a fagyokat, és kezelést sem igényelnek annyira, mint a faanyagból készült társaik. A fém felületek rozsdásodására kell igazán figyelni. Ezt a problémát könnyen megoldhatjuk egy kis rozsdamaróval és újrafestéssel.

Tehát kerti bútorainkban télen is gyönyörködhetünk, ha kellő gondossággal felkészítettük őket a téli időjárás viszontagságaira.

A legelterjedtebb mosdópult típusok

Egy ízléses mosdópult hihetetlenül fel tudja dobni fürdőszobánkat, vagy közösségi helyiségünket. A helyiség stílusához igazodó mosdópult nagyban tudja befolyásolni a hangulatot és az összhangot. Általában négy féle mosdópult típus közül tudunk válogatni a webáruházak kínálatában, ezekről a típusokról lesz szó ebben a cikkben. Megtudhatja majd, hogy melyik mosdópult típus, milyen stílusú közösségi helyiségbe ajánlott, és ha egyszer döntenie kell ilyen ügyekben, akkor könnyű dolga lesz.

A dekor munkalapos

A legelterjedtebb mosdópult típus a dekor munkalapból készített. Tisztítása egyszerű és higiénikus, a mechanikai hatásoknak közepesen ellenáll. Azért a legelterjedtebb, mert kitűnő ár/érték aránnyal rendelkezik, vagyis rengeteg ideig megőrzi eredeti színét, tartós és rendkívül pénztárcabarát az ára. Több színben is kapható, a gyártói színmintákból lehet választani, ráadásul pultra ültetett, vagy pultba süllyesztett kivitelből is választhat. Mindenkinek ajánljuk ezt a típusú mosdópultot, aki egy pénztárcabarát, jó kopásállóságú, igényesen kivitelezett megoldást szeretne.

Az akril

Az akril típusú mosdópult tökéletes választás, ha a láthatatlan illesztési pontok és a nagy kopásállóság az elvárásunk. Színük lehet fényes, vagy matt típusú, gyártó színminta alapján. Szintén kétféle típus közül választhat, mosdópultra ültetett, vagy pultba süllyesztett kivitelek léteznek. Gyönyörű esztétikai látványt nyújt, ezért mindenkinek ajánljuk.

Az ásványi őrlemény

Az ásványi őrleményből készült mosdópultok kicsit drágábbak, mint társaik, de cserébe egy minőségibb, prémium pultot kapunk. Speciális készítési eljárásnak köszönhetően rengeteg ideig megőrzi eredeti színét, és a márvány minden előnyös tulajdonságát. Mosdópultra szerelt és pultba ültetett kivitelek közül választhat, illetve kérheti mosdómedencével, vagy anélkül. Színe fényes, vagy matt lehet, gyártói színminta alapján. Ajánljuk azoknak, akik nem bánják a kis pluszköltséget egy igazán látványos és strapabíró mosdópultért.

A kompaktlapos

A kompaktlapos mosdópult kiváló választás, ha higiénikus, könnyen tisztítható és fiziológiaiag semleges, letisztult vonalvezetésű pultot szeretnénk vásárolni. Anyaga 12 milliméteres vastag vízálló műgyanta kompaktlap, míg színe lehet fehér és világos szürke. Ennél a típusnál csak pultra ültetett kivitelt rendelhet, mosdómedencével, vagy anélkül. Stílusos megjelenésű és könnyen tisztítható, szinte minden fürdőszobában és közösségi mosdóban kiválóan mutat.

Most, hogy már ismeri a legelterjedtebb mosdópult típusokat, csak a beszerzésükről kell gondoskodni. A www.wcfulke.hu webáruházban mindegyik mosdópult típust megtalálja, nagyon baráti áron. Ha megtetszik Önnek valamelyik, akkor ne habozzon, tegye szebbé a közösségi mosdókat.

Étkező garnitúra otthonra

Kinek ajánlott egy étkező garnitúra megvásárlása?

Gyakran halljuk ezt a kérdést, kinek ajánlott az étkező garnitúra, vagy egyáltalán minek kell a lakásba étkező garnitúra? Mi pedig sokszor járunk olyan lakásban, ahol az étkezések egy ütött-kopott asztalnál, és pár egymástól különböző stílusú széknél folynak.

Valljuk be, hogy ez se nem elegáns, se nem túl otthonos. Emiatt azt szoktuk javasolni családosoknak, hogy szerezzenek be egy étkező garnitúrát. Így sokkal kényelmesebbek lesznek a családi étkezések és vendégséget is tarthatnak. Így válik az étkező garnitúra az otthon részeként a fontos ünnepek helyszínévé.

Itt bőséges kínálatból válogathatnak, találnak négy székes étkező garnitúrát, de akár nagy méretű asztalt tíz székkel is.

étkező

Milyen étkező garnitúrák kaphatóak?

Étkező sarok: ez olyan szett, melyet szívesen ajánlunk kisebb helyiségekbe is. Többnyire egy asztalból, egy sarokelemből, és kettő vagy négy székből áll. A székek többnyire elegáns kárpittal borítottak. Azt szoktuk javasolni ilyen étkező garnitúra vásárlása esetén, hogy fáradjon be telephelyünkre, mivel élőben jobban látható a szövet.

Négy személyes étkező garnitúrák: Egyedülállóknak, pároknak, kisebb családoknak szoktuk javasolni. Ezen garnitúráink már nagyon alacsony áron is kaphatóak, így bárkinek könnyen elérhető bútorok. Ilyen a DORTMUND STYLE étkező garnitúra fix asztallal és négy darab hokedlival.

Hat-tíz személyes étkező garnitúrák: Ezen darabjainkat leginkább nagy családosoknak szoktuk ajánlani. Ezek közt is megtalálhatóak a letisztult egyszerűbb darabok, de az igazán elegáns és egyedi tíz személyes darabok is kör vagy kihúzható asztallal. Eleganciát kedvelő vásárlóink egyik kedvence a TRANSYLVANIA étkező garnitúra-bútor, melyhez tíz szék jár. Ezt a gyönyörű étkező garnitúrát cires-cseresznye és stejar-tölgy színben is elérhetik.

Étkező garnitúra kihúzható asztallal: Ezek a bútoraink is nagyon kedveltek. Akár hatan is leülhetnek mellé, de csak a használathoz kell kihúzni az asztalt. A székek itt is remekül illenek az asztal stílusához. Amikor az asztal maga nem kerül kihúzásra, két széket el is vehetünk, és használhatjuk akár a nappaliban is.

A megfelelő ülőgarnitúra kiválasztása

Az otthonunk fontos szerepet tölt be az életünkben. Itt gondoskodunk önmagunkról, ételeket készítünk és ápoljuk a testünket, pihenünk, erőt merítünk a mindennapi feladatainkhoz. Ezért is fontos, hogy az otthonunkban jól érezzük magunkat és a vágyainknak, céljainknak tökéletesen megfelelő bútorok legyenek. Ebben komoly szerep jut az egyedi stílusú ülőgarnitúrának.

ülőgarnitúra

Mitől lesz egyedi az ülőgarnitúra?

A méret, a design, a funkció, a komfortosság és a minőség mind-mind része az ülőgarnitúra egyediségének. Vagyis ezekről a témákról kell döntened, ha azt szeretnéd, hogy a te elvárásaidnak megfelelően készítsék el ezt a bútort.

Nézzük akkor, hogyan határozd meg a méretet. Először is írd fel a standard méreteket, ha van elég hely a nappalidban és elfér a standard méretű ülőgarnitúra, akkor válaszd ezt. Ha a szobád kicsi, vagy sajátosan szeretnéd berendezni, és emiatt nem jók a standart ülőgarnitúrák, akkor kezdhetsz számolni. Fontos, hogy vedd figyelembe a szobád adottságait és ez alapján határozd meg az ülőgarnitúra típusát és nagyságát. Lehet hogy a kinyitható kanapé, vagy az is lehet, hogy a sarokülő lesz ideális megoldás. A bútor pontos méreteinek meghatározásában kérd a gyártó segítségét. A következő fontos szempont a design. Gondolj a színekre és a mintákra, ennél a résznél minden a fantáziádra van bízva. Azért persze mérlegeld a szobádban uralkodó színeket. Milyenek a falak és a nyílászárók? Megvetted már a szekrénysort? Hogy csak a legfontosabb kérdésekről beszéljünk. Akkor most nézzük a funkciókat. Mire szeretnéd az ülőgarnitúrádat használni? Pihenésre? És milyen sokféleképpen lehet pihenni! Órákon keresztül ülve filmeket nézni, vagy kényelmesen fekve izgalmas krimiket olvasni. De az ülőgarnitúra fekhely is lehet. Alhatnak rajta a vendégeid is. Az egyediséghez hozzá tartozik a komfortosság és a minőség is. A komfortosság a tested kényelmes és stabil tartását jelenti, és az ülőgarnitúra tisztítására is vonatkozik. A minőség pedig az alapanyagok, a tartó szerkezet és a rögzítéstechnikai felszerelésekre vonatkozik. A jó ülőgarnitúrát évtizedekig használhatod.

lakás belülről

Hol vásároljunk bútorozott lakást 2016 végén

Az elmúlt időszak az ingatlanpiacon a folyamatos és nagy ütemű növekedésről szólt és úgy néz ki, hogy ez a tendencia még egy darabig folytatódni fog. Vannak akik egy szép otthon reményében böngészik az eladó illetve kiadó lakásokat, házakat hirdető portálokat, mások befektetési szándékkal igyekeznek minél kedvezőbb feltételekkel ingatlanhoz jutni, hogy később kiadhassák, vagy eladhassák azokat a továbbra is növekvő árak reményében. 2016 végén tehát nem egyszerű feladat jó áron komfortos lakáshoz vagy házhoz jutni.

lakás belülről

Érdekes jelenség, hogy Magyarország keleti felében egészen más viszonyok uralkodnak, mint a nyugati régiókban. Míg Sopron környékén nagyban zajlik az élet a lakáspiacon, addig például Nyíregyházáról ez nem mondható el, noha 2016 első felében még a Zalaegerszegihez hasonló iramban élénkült a kereslet és a kínálat is.

Ha a munkakörünk megengedi, hogy az ország keleti részén is jó álláshoz jussunk, mindenképpen érdemes körülnézni ezen a környéken is, hiszen sok szerkezetileg és esztétikailag is nagyon jó állapotban levő épület, valamint épületrész vár gazdára akár hosszú akára rövid távra. A nyíregyházi ingatlanokat keresőknek csak egy kattintásra vannak nagyon jó ajánlatok összegyűjtve (klikk az előző linkre!)

Bútorozottat vagy bútorozatlant érdemes választani

Ebben a kérdésben nagyon nehéz állást foglalni, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, valaki szereti az antik bútorokat, van, aki a fenyőbútorok szerelmese, van aki rajong a modern dohányzóasztalokért, amikről már korábban írtunk is. Ha olyan ingatlan hirdetésébe botlunk, ami képeivel és árával már első pillantásra a szívünkbe lopja magát, akkor valószínűleg az egyéb hiányosságaival sokkal könnyebben megbirkózunk. Az Enterieur Bútor Webáruház kínálatában számos kiváló dohányzóasztalt megtalál!

Az üres, bútorozatlan lakás viszont a kreativitás fellegvára. Egyedi színkompozíciók, saját igényeinkhez és elképzeléseinkhez alkalmazkodó bútorok, olyan színben és olyan alapanyagokból, amit mi szeretnénk. Ha pedig költözés előtt állunk, vinni szeretnénk a régi bútorainkat, akkor egy kiváló lehetőség, hogy kiegészítsük olyan elemekkel az eddigi összeállításunkat, ami mindig is hiányzott, de eddig a lakás elrendezése miatt nem volt neki hely.

A legfontosabb tehát, hogy alaposan tájékozódjunk mielőtt rábólintanánk bármelyik ajánlatra. Ki tudja, lehet, hogy a következő oldalon ott vár egy még jobb lehetőség.

Tömörfa parketta otthonra

Az otthonunk a legfontosabb helyszíne az életünknek. Nagyon sok időt töltünk itt, nagyon sok mindennel foglalkozunk, megosztjuk a rokonainkkal és a barátainkkal, ezért fordítunk nagy hangsúlyt a tervezésére, felépítésére korszerűsítésére valamint a tisztán tartására is. Ahhoz, hogy az ideális helyünkön élhessünk számos dologra kell figyelnünk. Az egyik ilyen a padló burkolat.

tömörfa parketta

Milyen burkoló anyagok közül választhatok?

A parketta és a csempe választék óriási. Rengeteg árnyalat közül válogathat és az egyes termékeknek egyedi formavilága is van. Kiváló választás lehet a tömör fa parketta.

Tömör fa parketta? Miért?

A tömör fa parketta számos alapanyagból készülhet. Minden esetben kizárólag természetes összetevőkből gyártják. Állhat tölgyből, kőrisből, bükkből, akácból vagy akár bambuszból is. És a természetességének köszönhetően rendkívül jó hatást fejt ki az egészségre is. Antiallergén. Szintén a természetesség miatt lehet egyedi a stílusa. A fán nyomokban keletkező sérülések ugyanis néhol láthatóak maradnak. A tömör fa parketta a látványa miatt is kiváló választás lehet. A sötétebb valamint a világosabb árnyalatot kedvelők is lerakhatják. Emellett vannak olyan típusai is amelyek alá kiépíthető a környezet barát elven működő elektromos padlófűtő rendszer is.

Hogyan bánjunk a tömör fa parkettával?

Mivel fa alapanyagról van szó, ezért fontos, hogy ne érje nagy mennyiségű víz, ezért esős időben mindig csukjuk be az ablakot, ha véletlenül kiömlik valamilyen folyadék, akkor azt a lehető leggyorsabban töröljük fel. A folyadékok ugyanis feldagasztják sőt rosszabb esetben el is töredezhetik a parkettát. A tisztításához pedig mindig használjuk az értékesítő által javasolt készítményeket, így érhetjük el, hogy a lakásunkban a padló akár több évtizeden keresztül is ugyanolyan gyönyörű maradjon, mint új korában.