Fürdőszoba bútor és szaniter választás – hogyan kezdj neki?

Egy fürdőszoba az otthon talán egyik legfontosabb helyisége, hiszen a legtöbb embernek itt indul igazán a napja, és itt ér véget a hosszas, munkával töltött idő is. Egy napzáró zuhanyzás, vagy fürdés sokkal kipihentebbé varázsol bárkit. Sőt, egyfajta énidő eltöltésére is alkalmas helyszín, hiszen saját magunk külsejével, ezáltal pedig szűken véve a közérzetünkkel is foglalkozunk. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen fürdőszoba bútorok találhatóak benne, beleértve a szanitereket, de még a fal színét, csempék mintáját is.

Egyedi fürdőszoba bútor

A legtöbbünknek komoly fejtörést okoz egy felújítás, vagy építkezés előtt a fürdőszoba megtervezése, hiszen nem értünk hozzá, sokszor azt se tudjuk, hogy hol kezdjük el a folyamatot. Pedig a gondos felkészülés elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan végeredmény szülessen, amellyel elégedettek tudunk lenni. Igénybe lehet venni természetesen szakemberek segítségét, azonban ez jelentősen megnövelheti a költségeket.

Hogyan válasszunk a fürdőszobába szanitereket?

Szaniternek nevezzük azokat a berendezési tárgyakat, amelyek a higiéniához kapcsolódnak. Ide soroljuk a WC csészét, mosdót, kádat, zuhanyzót, bidét, vagy piszoárt. Fontos azonban figyelembe venni, hogy az összhatás elérése érdekében ugyanolyan gonddal kell választani egyéb bútordarabokat is, mint amilyenek a fürdőszobai szekrények, kiegészítők, tükrök.

Mielőtt elkezdenénk válogatni a fürdőszoba bútorok, vagy szaniterek kínálatából minden esetben az alaprajzot kell elővenni, amely mutatja meg, hogy hol találhatóak a különböző kiállások, amelyekre a szanitereket csatlakoztatni lehet. Ez már önmagában korlátozza a tervezést, hiszen az építés során kialakult, hogy hova mit lehet tenni. Természetesen van mód a kiállási helyek megváltoztatására, de ekkor többletköltséggel kell számolni.

Amennyiben kiszámoltuk, hogy minek hol van a helye, és milyen lehetőségek állnak rendelkezésre már sokkal könnyebb a választás. Mindezek tudtában már szabadon dönthetünk ízlés alapján, ügyelve a fent említett kompromisszumok betartásával.