lakás belülről

Hol vásároljunk bútorozott lakást 2016 végén

Az elmúlt időszak az ingatlanpiacon a folyamatos és nagy ütemű növekedésről szólt és úgy néz ki, hogy ez a tendencia még egy darabig folytatódni fog. Vannak akik egy szép otthon reményében böngészik az eladó illetve kiadó lakásokat, házakat hirdető portálokat, mások befektetési szándékkal igyekeznek minél kedvezőbb feltételekkel ingatlanhoz jutni, hogy később kiadhassák, vagy eladhassák azokat a továbbra is növekvő árak reményében. 2016 végén tehát nem egyszerű feladat jó áron komfortos lakáshoz vagy házhoz jutni.

lakás belülről

Érdekes jelenség, hogy Magyarország keleti felében egészen más viszonyok uralkodnak, mint a nyugati régiókban. Míg Sopron környékén nagyban zajlik az élet a lakáspiacon, addig például Nyíregyházáról ez nem mondható el, noha 2016 első felében még a Zalaegerszegihez hasonló iramban élénkült a kereslet és a kínálat is.

Ha a munkakörünk megengedi, hogy az ország keleti részén is jó álláshoz jussunk, mindenképpen érdemes körülnézni ezen a környéken is, hiszen sok szerkezetileg és esztétikailag is nagyon jó állapotban levő épület, valamint épületrész vár gazdára akár hosszú akára rövid távra. A nyíregyházi ingatlanokat keresőknek csak egy kattintásra vannak nagyon jó ajánlatok összegyűjtve (klikk az előző linkre!)

Bútorozottat vagy bútorozatlant érdemes választani

Ebben a kérdésben nagyon nehéz állást foglalni, hiszen mindannyian különbözőek vagyunk, valaki szereti az antik bútorokat, van, aki a fenyőbútorok szerelmese, van aki rajong a modern dohányzóasztalokért, amikről már korábban írtunk is. Ha olyan ingatlan hirdetésébe botlunk, ami képeivel és árával már első pillantásra a szívünkbe lopja magát, akkor valószínűleg az egyéb hiányosságaival sokkal könnyebben megbirkózunk. Az Enterieur Bútor Webáruház kínálatában számos kiváló dohányzóasztalt megtalál!

Az üres, bútorozatlan lakás viszont a kreativitás fellegvára. Egyedi színkompozíciók, saját igényeinkhez és elképzeléseinkhez alkalmazkodó bútorok, olyan színben és olyan alapanyagokból, amit mi szeretnénk. Ha pedig költözés előtt állunk, vinni szeretnénk a régi bútorainkat, akkor egy kiváló lehetőség, hogy kiegészítsük olyan elemekkel az eddigi összeállításunkat, ami mindig is hiányzott, de eddig a lakás elrendezése miatt nem volt neki hely.

A legfontosabb tehát, hogy alaposan tájékozódjunk mielőtt rábólintanánk bármelyik ajánlatra. Ki tudja, lehet, hogy a következő oldalon ott vár egy még jobb lehetőség.

Minimalista lakberendezés – napjaink közkedvelt stílusa

Mi is az a minimalizmus?

A minimalizmus egy irányzat, amely az 1960-as években alakult ki az Amerikai Egyesült Államokban, és az 1970-es években élte virágkorát. Az irányzat lényege, hogy a lehető legkevesebb eszköz és anyaghasználattal hozzanak létre dolgokat, hívei alapfeltétele, hogy a „kevesebb, néha több”. A formák és a színek letisztultak, egyszerűek, amiből a stílusirányzat neve is ered. Az utóbbi években egyre gyakrabban látni az irányzat felemelkedését. Már rengeteg iparág átvette, szinte minden új weboldal a minimalizmusnak hódol egyszerűségével és letisztultságával.

A lakberendezésben is egyre több példát láthatunk ennek a stílusnak az elterjedésére, és nem véletlenül. A 90-es és a 2000-es évek „csicsás”, sok színnel operáló stílusa mai szemmel már nevetségesnek hat, az emberek pedig szeretik a végleteket és ennek a szeretetnek a végeredménye a minimalizmus újbóli elterjedése.

Minimalista-lakberendezes-1

Milyen hatásai vannak a minimalizmusnak?

Ez a lakberendezési forma nem csak jól néz ki, de más élettani hatásai is vannak.

Kevesebb stressz ér minket, ha minimalista stílusban rendeztük be otthonunkat. A „zsúfoltság”, amit a hagyományosabb bútorok okoznak, sokkal több figyelmet vonnak el tőlünk, mint amennyit hinnénk. Minél kevésbé zsúfolt egy szoba, annál megnyugtatóbb.

Egy minimalista szoba sokkal tetszetősebb, mint egy zsúfolt, túl sok formával operáló lakrész. Gondoljunk csak a nagyi szobájára és után a saját, minimalista stílus által berendezett szobánkra. Melyikre jobb ránézni?
Rossz-minimalista-lakberendezes     Jo-minimalista-lakberendezes

Nem utolsó sorban, az ilyen stílusú szobákat sokkal könnyebb takarítani. Minél több bútorunk van, annál több idő felporszívózni és letörölgetni.

Hogyan alakítsuk át a lakásunkat a minimalista lakberendezés stílusában?

Először is, a filozófiánkat kell megváltoztatni, és az eddigi “szabályokra” kell figyelni.

  • Egyszerre csak egy szoba. Válasszuk ki azt  a helyiséget, ahol a legjobban tudunk pihenni, és kezdjük el átalakítani. Berendezés közben kaphatunk újabb ihletet a többi szoba átalakítására.
  • Kezdjük a bútorokkal. A bútorzat a szoba legmeghatározóbb része, ezért azokat kell először leegyszerűsíteni. Próbáljunk minél kevesebb darabból és formából álló garnitúrát választani, lehetőleg egy színben.
  • Kell ez nekem? Nézzünk körbe a szobában, és rakjunk el mindent, ami nélkül tudunk élni. Később díszíthetjük a lakrészt, hogy ne legyen unalmas.
  • Egyszerű művészet és díszítés. Szobánk unalmasnak és élettelennek hathat dekorációs elemek nélkül, ezért fontos, hogy használjunk egy-két modern képet és egyéb letisztult díszítőelemeket, például egy vázát.

Nem nehéz otthonunkat átalakítani ennek a stílusnak a jegyében, de nem is egyszerű, sok idő és  türelem kell hozzá, de ezek egyszerű szabályok betartásával, mindenki létrehozhatja a számára legmegfelelőbb lakást.

Letisztult felületek

Ha minimalista stílusról beszélünk, akkor a lehető legkevesebb sarokkal kell rendelkeznie az adott bútordarabnak, lehetőleg egy színben. Természetesen, ha semmivel nem díszítenénk otthonunkat, akkor lélektelennek és üresnek hatna. Ezért fontosak a kisebb kiegészítők, mint egy egyszerű letisztult váza a dohányzóasztalon.Minimalista-lakberendezes-pelda

Ilyenkor alkalmazzuk a stílus irányelvét, vagyis a „kevesebb, néha több”-et. Minőség a mennyiség felett, inkább legyen kevés, de minőségi szép és letisztult bútoraink, mint sok, de „csicsás”, silány minőségű.

A minimalista stílus, nem csak a lakberendezésre igaz, hanem az életstílusunkra is. Az egésznek a lényege a rend és a harmónia, nem hagyhatjuk a dolgainkat mindenfelé a házban, mert akkor rendezetlen lesz a szoba, és ezzel együtt a minimalista stílus is elvész, és a szoba átalakul üressé és a kevés bútor ellenére rendetlenné.

Sokan  úgy vélik, hogy ez az irányzat unalmas és lélektelen. Szerintem egy megfelelően berendezett szoba, vagy ennek a stílusnak a jegyében szerkesztett weboldal, sokkal szebb és megnyugtatóbb végeredményt hoz.